Gerlóczy Gábor (Kassa, 1894. február 7.–Bp., 1962. március 15.) hivatásos katonatiszt, vezérőrnagy, 1932-től 1942-ig a kormányzó szárnysegédje, 1944. október 15-ig első számú szárnysegédje volt. A nyilas hatalomátvétel után egy hónapig nyilas fogságba került, 1944 december 7-én szovjet fogságba esett. 1946 márciusáig szovjet „védőrizetben” volt. A Honvédelmi Minisztérium Igazoló Bizottsága igazolta,de feladatot már nem bíztak rá.  Gazdálkodóként dolgozott, 1951-től 1953-ig Kőrösladányon élt kitelepítve, majd építőipari segédmunkásként tartotta fenn magát. Vallomása érdekes és tanulságos szöveg és jól mutatja azokat a bűnbakképző mechanizmusokat is, amelyeket a keresztény középosztály bizonyos tagjai előszeretettel alkalmaztak az ország helyzetének magyarázatára, amennyiben az „idegen fajú”, pontosabban német származású tisztikart hibáztatták mindenért. Nem meglepő módon ebben a magyarázatban Horthy Miklós kormányzó is osztozott, aki minden lehetőséget megragadott, hogy a magyarországi németeket okolhassa minden kudarcért.[1]

43. sz. dokumentum – Gerlóczy Gábor vezérőrnagy kihallgatása

A dokumentum fordítása:

Gerlóczy (az orosz szövegben mindig Gerlaci – MJ) Gábor vezérőrnagynak, HORTHY Nyikolaj [sic!] kormányzó főhadsegédjének meghallgatásáról

GERLÓCZY vezérőrnagy 1894-ben született Kassa városban, 21 éves lány és 6 éves fia van, 27 érdemrendje és kitüntetése van.

1904-1914 között katonai iskolákban tanult, ahol 1914. augusztus 1-én végzett, hadnagyi rangot kapott. Az első imperialista háború kezdetétől a 14. királyi huszárezredben szakasz parancsnokként szolgált. Harcolt az orosz fronton Galíciában és Volinynál. Később parancsnok, ezredajutáns, az olasz frontra került, a háború végén a Kárpátokban volt. Katonai érdemeiért a „vitéz” (hős) címet kapta. 1920-1930 között GERLÓCZY százados századparancsnok és a 4. királyi honvéd huszárezred adjutánsa volt. Két éven át – 1930-1932-ben GERLÓCZY lovassági szemlélő volt Budapesten. 1932-től töltötte be HORTHY kormányzó fősegédtiszti posztját. Tábornoki kinevezését GERLÓCZY csak 1944. január 1-én kapta meg.

A meghallgatás során ezt közölte:

„Ha arról esik szó, hogy én miként jöttem át az önök oldalára, akkor erre két szóval lehet válaszolni: a németek – disznók. HORTHY javait gondoztam, pénzügyeit intéztem. Október 14-én két nap eltávozást kértem HORTHYTÓL arra, hogy a saját birtokomra utazzam. Október 15-én, otthonomban hallottam HORTHY kormányzó rádióüzenetét az Oroszország elleni harci cselekmények beszüntetéséről. A következő napon, október 16-án, 16.30-kor Székesfehérvárról Felsőtarnócra, hozzám, a birtokomra jött két gestapós tiszt és egy magyar csendőrtiszt, s letartóztattak. Amikor engem gépkocsival Budapestre szállítottak, a rendőrségen nekem azt mondták, hogy mindössze néhány órán át leszek őrizetben azért, hogy tanúvallomást tegyek.

Azonban 26 napot ültem börtönben, de semmiféle kihallgatásra nem hívtak. Ekkor, október 17-én HORTHY régenst a családjával együtt a gestapósok, külön vonattal Németországba vitték. A kormányzóval együtt utazott öt fő a családjából, köztük a fia is, aki október 15-én megsebesült a kezén. HORTHYT először Bécsbe vitték, majd Salzburg környékére.

A börtönbeli elzárásomból BEREGERY hadügyminiszternek jelentést tettem, amelyben kifejtettem, hogy letartóztatásom miatt nehéz helyzetbe kerültem, hiszen nem tudok eleget tenni a közvetlen munkámnak. Arra kértem a hadügyminisztert, hogy a posztomra vezényeljen ki valaki mást. A hadügyminiszter erről beszámolt HORTHYNAK. A kormányzó azt válaszolta, hogy nekem kell folytatnom a munkát, s hogy javainak kezelésére senki mást nem fog kinevezni. A kormányzó ezen nyilatkozata nyomán, november 11-én engem szabadon engedtek a börtönből és lehetővé tették a munkám folytatását, azonban a németek minderről nekem semmiféle iratot nem akartak kiállítani. Erre az időre már megalakult SZÁLASI kormánya, amellyel én nem akartam semmiféle kapcsolatot, s ezért két hónap betegszabadságra mentem. November 12-én a saját birtokomra érkeztem. Az oroszok váratlanul támadni kezdtek és sebesen haladtak a házam felé. Ennek dacára szilárdan eltökéltem, hogy nem megyek Németországba és a feleségemnek nyíltan megmondtam, hogy átállok az oroszok oldalára, mivel én elég jól tudom, mi az hogy németek. December 4-én átjött hozzám egy német hadnagy a tüzérezredtől és szállást kért tőlem a törzse számára. Az elszállásolt németek ragaszkodtak ahhoz, hogy ne maradjak a birtokon, hanem velük együtt távozzak. Erre azt válaszoltam, hogy szabadságon vagyok, azt teszek, amit akarok. És, hogy többé ne zaklassanak, elbújtam a kastélyom pincéjében, miközben a feleségemnek azt kellett mondania mindenkinek, hogy én Budapestre utaztam. December 5-én egy 15-20 Tigrisből álló német tank egység érkezett hozzánk. Az alakulat tisztjei is azt követelték a feleségemtől, hogy hagyja el a birtokot, adtak neki 10 gépjárművet a holmiknak. A német tisztek azt mondták a feleségemnek, hogy ha itt marad, akkor az oroszok megölik. A feleségem azonban kategorikusan megtagadta az elutazást, arra hivatkozva, hogy velem abban maradt, hogy megállapodtuk: Felsőtarnócon marad.

December 7-én, este 5 órakor a német tankok elmentek és két órával később a kastélyba orosz katonák jöttek, eléjük mentem a fogadásukra és bemutatkoztam nekik.

Vártuk az oroszok érkezését. Ebben látjuk a megmenekülésünket. A németek megsemmisítenek bennünket, mindent felégetnek. A németek mindig az bizonygatták, hogy a Vörös Hadsereg idejöttével, az oroszok majd mindent elpusztítanak, megerőszakolják az asszonyokat, rabolnak, gyűrűvel együtt vágják le az ujjakat, azonban ténylegesen magam is láttam, hogy a németek mit művelnek. Nem egyszerűen elrabolták a javaimat, elhajtották 97 szarvasmarhámat, a 270 darabos sertés törzsállományt, 190 malacot, anélkül, hogy egyetlen pengőt fizettek volna értük, és semmiféle iratot nem adtak az elkobzásról, hanem vadállati módon leszámoltak a magyar lakossággal is. Három hete Budapesten zsidó nőket és gyermekeket lőttek agyon az egyik Duna-hídon, majd áldozataik holttesteit a vízbe hajították. Budapesten a németek összetereltek 400 lakost, köztük sok gyermeket és SZÁLASI katonáinak őrizete alatt, gyalog a 100 km-re levő Komáromba hajtották őket, s útközben sok szerencsétlent agyonlőttek. A magyar nép elleni hasonló kegyetlenkedések közepette a németek több ország közvéleményét Magyarország ellen próbálják fordítani. Svájcban például német propaganda filmet mutatnak be arról, hogy állítólag Magyarországon vagonokba zsúfolnak 60-70 embert, majd két edényt adnak be a vagonba, az egyiket víz tárolására, a másikat a természetes szükségletekre, utána rájuk zárják az ajtókat és egy ilyen szerelvényt, úgymond Szegedről Lengyelországba indítanak. Az ilyen képsorok bemutatása után, amelyek a magyar viszonyokat láttatják, a következő film arról szól, hogy a németek miként gondoskodnak a rabokról. Az emberekkel zsúfolt vagonok feltáruló ajtói előtt az állomásokon fehér köpenyes nővérek jelennek meg, hogy segítsenek a betegeknek. A raboknak forró német kávét adnak, s.t.b.

A legnagyobb sajnálatomra Magyarországon úgy alakult, hogy több felelős állami posztot a németek foglaltak el, s nemzetiségüket eltitkolva, magyarnak adták ki magukat. Például a mostani hadügyminiszter és vezérkari főnök Beregfy vezérezredes, ténylegesen német, ráadásul magyarította a családnevét, eredetileg BERGERNEK hívják.

Teljességgel ugyanilyen, analóg helyzetben volt Dezső László vezérezredes, a 2. hadsereg parancsnoka, aki álcázásként, szintén megváltoztatta a családi nevét, valójában LAUCSEKNAK hívják. Ha a svábok nem ragadták volna magukhoz a hatalmat, Magyarország sohasem harcolt volna Oroszország ellen. Maga Szálasi a németek ügynöke a magyar vezérkarban. Annak idején, amikor még csak egyszerű vezérkari őrnagy volt, fasisztabarát és antiszemita agitáció miatt volt elítélve. A hadbíróság 3 év börtönbüntetésre ítélte, s a büntetését Szegeden töltötte le. A németek szigorú ellenőrzés alá vonták a magyar hadsereget. 2. hadseregünk Kurszk alatti szétverése után, minden törzshöz német tiszteket vezényeltek a parancsok végrehajtásának ellenőrzésére. Ezek az ellenőrök most is ott vannak a magyar hadseregben. Minden vezető poszton a dandárparancsnoktól a hadsereg parancsnokig ott ülnek SZÁLASI megbízottai.

A magyarok többsége azonban becsületes, bátran elmondható, hogy a főtisztek 95%-a HORTHY oldalán áll, HORTHY tekintélye és népszerűsége a magyar nép körében is hatalmas. Megkérdezheti ebben a házban az idős hölgyet, e ház gazasszonyát – azt fogja felelni: csak HORTHY.

Október 2-án vagy 3-án SZÁLASI volt HITLERNÉL, aki figyelmeztette őt, legyen résen, mivel HORTHY rövidesen felhívást tesz közzé a rádióban, s abban bejelenti készségét a béketárgyalásokra vonatkozóan. Ezt az értesülést HITLERNEK László vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka adta HITLERNEK, mivel hallotta, hogy Vörös János vezérezredes, a magyar honvédség vezérkari főnöke, aki már átrepült az oroszok oldalára, kiadta a megfelelő parancsokat Uttasy ezredesnek, HORTHY október 15-én elhangzó rádiófelhívására vonatkozóan. Az ezredest októberben Aradra küldték az orosz parancsnoksággal folytatandó béketárgyalásokra. Így HORTHY ellenségei mindenről előre tudtak, felkészültek és a régens kísérlete a katonai cselekmények abbahagyására kudarcot vallottak.

Sorsom fonala mentén haladva, HORTHY régens fősegédtisztjeként szolgálva, háromszor jártam vele HITLERNÉL. Előszőr 1938 augusztusában Kielben. HORTHY felesége „keresztanyaként” volt hivatalos a Prinz Eugen német cirkáló vízre engedésekor. Hitler akkor bennem jó benyomást keltett, eléggé élénk volt, teljesen nyugodt és normális embernek nézett ki.

A régenssel második alkalommal HITLERNÉL 1943. április 19-én voltam. Ekkor a titkos kastélyában fogadott bennünket, a Salzburg környéki Klessheimben. HITLER ebben a kastélyban fogadta az összes külföldi állami vezetőt. Ott fogadta MUSSOLINIT, BORISZ cárt, HORTHYT és másokat. Naponta 12 órakor HITLER főhadiszállásán értekezlet volt. Az első jelentést Jodl tábornok tette a front helyzetéről, majd a légierő parancsnokságának képviselője és az admiralitás képviselője jelentett. Utánuk, végül HITLER mondott összegzést. Azon a napon, 1943. április 19-én, HITLER a következőket mondta: „Sztálingrádnál velünk valami borzasztó dolog történt, de másodszor ilyesmi többé nem történik meg. A német hadsereg célja jelenleg az, hogy az oroszokat a lehető legtávolabb tartsuk a német határoktól. Ki kell egyenesítenünk a frontot. Ha szükséges oda kell adnunk Belorussziát, Ukrajnát, de semmi szín alatt ne merjük odaadni a Kárpátokat, a Baltikumot és nem engedhetjük az oroszokat a Visztulához. Az oroszokat feszültség alatt kell tartani, mivel az orosz hadsereg sem kimeríthetetlen. Minden esetre nagyon fogok örülni annak, ha idén decemberben a német csapatok a Donyecban fognak állni, ahogy most is állnak. Nyugton számunkra most nagyon fontos Tunisz, Pantellaria és Szicilia. Ezeket a hídfőállásokat sincs jogunk átengedni az ellenségnek.”

HITLER akkor már nem beszélt semmiféle támadásról, csupán annak módját és eszközeit kereste, hogy miként kerülheti el a szövetségesek csapásait. HORTHY azt kérte HITLERTŐL, hogy ne küldje a magyar csapatokat a frontra, mivel azok rosszul felfegyverzettek és gyengén kiképzettek. HITLER megígérte, hogy nem nyúlnak a magyar hadsereghez 1943. decemberéig.

Nagy hatást gyakorolt rám az éles kontraszt HITLER állapotát tekintve az első találkozókat és a mostanit egybevetve. Kimerült volt, nagyon rosszkedvűnek látszott. Az volt a benyomásom, hogy Németország belpolitikáját illetően HITLER HIMMLER kezében van, a külpolitikában RIBBENTROPPRA hallgat, katonai kérdésekben pedig teljes mértékben KEITEL markában van.

Utolsó találkozásunk HITLERREL a legrövidebb volt. Ez 1944. márciusában történt, ugyanabban a kastélyban, Klessheimben. 11.00-kor HORTHY audienciára ment HITLERHEZ, de 45 perc múlva kijött és azt mondta nekem, hogy azonnal indulunk vissza Budapestre.

Azt, hogy miről is beszéltek, végül nem tudtam meg, minden esetre, amig úton voltunk HITLERHEZ annak meghívására, a német csapatok 27 ponton átlépték a magyar határt és megszállták a Hazámat. Ezen utolsó találkozón, HITLER borzalmasan nézett ki. Teljesen nyomott hangulatban volt, görnyedten járt, szemét szinte lehunyva, lábát húzva, ilyennek még sohasem láttam”

Befejezésül Gerlóczy Gábor vezérőrnagy megírta kérését Tolbuhin elvtársnak a Szovjetunió Marsalljának és felhívást írt a magyar katonáknak, tiszteknek és tábornokoknak arra, hogy álljanak át az orosz csapatokhoz a közös ellenség – a német barbárok – elleni küzdelemre.

A meghallgatást SZTARCSEVSZKIJ g. alezredes, a 4. G. Hadsereg Politikai osztálya 7. alosztályának vezetője végezte.

1944. december 10.

43. sz. dokumentum