Fegyelmi problémák, fosztogatások, rendbontások

37. sz. dokumentum : A katonai fegyelemért folyó küzdelem erősítéséről a front alakulatainál

A 3. UKRÁN FRONT KATONAI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA
1944. DECEMBER 19. 084. SZ.          HARCOLÓ HADERŐ
TARTALOM: A katonai fegyelemért folyó küzdelem erősítéséről a front alakulatainál.

Két – támadó harcokban eltöltött – esztendő során a front csapatai becsülettel hajtották végre SZTÁLIN elvtársnak, a Szovjetunió Legfőbb Főparancsnok Marsalljának hadparancsait.

A győzelembe és harcunk igazába vetett hit, a hitlerista hitszegők és gazemberek elleni hatalmas gyűlölet érzése, a magasfokú szervezettség és a kérlelhetetlen katonai fegyelem biztosította, hogy csapataink szakadatlan harckészültségben és szilárdságban érjék el a győzelmet.

A front csapatai a minap is rövid idő alatt fényes győzelmet arattak, midőn áttörték az ellenség erősen megtámogatott védvonalát a Dunánál, kijutva Budapest mezsgyéjére és a Balaton déli partjához.

Azonban mindezen győzedelmes tettek nem fedhetik el a fegyelem bomlásának elemeit egyes sorállományú, altiszti és tiszti állományú személyek esetében. E jelenségek nem kerülhetik el a figyelmünket, s nem hagyható, hogy azok tovább terebélyesedjenek.

A front csapatainál még mindig előfordulnak rendkívüli esetek, katonai bűncselekmények, harcosok és parancsnokok semmivel nem indokolható elveszítése.

Példa erre elegendő van:

A 4 g hadsereg egységeitől a 2 Ukrán Front kötelékét elhagyva, a mi frontunk felé tartva 670 fő szakadt le, közülük csak a 41. gho-ból 221, a 62. gle-ből 150, és a 84. lho-ból 111 fő.

Ugyanezen időszakban a személyi állományhoz tartozók elkövettek 110 rendbontást, erőszakot, valamint gyilkosságot és testi sértést.

 A 17. légi hadseregben és az 57. hadseregben történt lerészegedés, randalírozás és rendbontás, ráadásul az utóbbi csapatnál semmibe véve a front Katonai Tanácsának 1944. szeptember 19-én kelt, 0077 sz. határozatát. Ezek a tényállások nem csökkennek, hanem ugrásszarűen sokasodnak.

 Az utóbbi két hónapban – a nem végleges adatok szerint – a front csapatainál 21 gyilkosság történt: 13 ebből ittasság miatt, 2 alkalommal huliganizmus közepette, kétszer pedig a hatáskör túllépésével, továbbá 4 terrorcselekmény is előfordult. /E veszteségekből az utóbbi 6 eset a 17. Légihadseregnél történt./ Ezen esetekben 8 tiszt vesztette az életét.

A tényállások elemzése azt mutatja, hogy:

a/  a katonák által elkövetett esetek és rendbontások kétharmada ITTASSÁG állapotában történt;

b/  mindezen esetek az alakulataiktól „LESZAKADT” személyekkel történtek, akik hosszú ideig kikerültek a közvetlen őket vezénylő előljáróik látóteréből és befolyásuk alól;

c/ az alakulatoktól és egységektől való „leszakadás” annak a következménye, hogy a tisztek gyakori esetekben hagyják felügyelet nélkül egységeiket, ilyenkor hiányzik az emberek felügyelete, a jelenlét folyamatos nyilvántartása és az elmaradók felkutatására vonatkozó azonnali intézkedések megtétele;

d/ az utóbbi időkben a közös italozásokon és amiatt, hogy szemet hunynak a lakosságtól törvénytelenül elvett bor, házi felszerelések esetei felett, több egységénél, különösen az altiszti állomány tagjai és több tiszt is FAMILIARIZÁL, URAMBÁTYÁMOZIK[1] [sic!] a sorállományúakkal.

Így a részegeskedés és a katonai fegyelem megsértése, az egyes személyek „nekünk mindent szabad” hanyagsága, továbbá az e jelenségekkel szembeni határozott fellépés gyengülése aláássa a katonai fegyelem – mint a rend és a harckészség – alapjait, miközben ezekre igen nagy szükség van az előttünk álló nehéz harci feladatok megoldásában.

A Front Katonai Tanácsa ELRENDELI:

A 4 g., a 46. és 57. hadseregek Katonai Tanácsainak, a 17. légihadsereg parancsnokának, valamennyi vezénylési szint parancsnokának, hogy nevelő jellegű, adminisztratív ráhatási intézkedésekkel, az alakulatok és az alegységek szervezettségének erősítésével, továbbá a minden vezető beosztottjáért érzett felelősségének fokozásával számolják fel alakulatuknál a méltatlan magaviselet eseteit, az erkölcstelen jelenségeket, mutassanak különös állhatatosságot az italozással, a haverkodással, az alakulattól való leszakadással, az egységek szervezettségének bomlasztásával szemben. Hozzanak hathatós intézkedéseket ne csak a katonai fegyelem megszegőivel szemben, hanem közvetlen főnökeikkel-nevelőikkel szemben is.

E kérdések tekintetében szenteljenek különleges figyelmet azon kisegítő egységeknek és alakulatoknak, amelyek közvetlenül nem részesei a harcoknak.

A teljes parancsnoki állománynak a munkában és az életben előforduló minden eshetőségre biztosítania kell a saját egységüknél és alakulatuknál való jelenlétüket.

A csapatok éjszakai elszállásolásakor, vagy napközbeni elhelyezésekor kompakt elrendezést kell kialakítani, nem megengedve az egyes részlegek elkülönülését és biztosítani kell minden csoportnál a kötelező tiszti jelenlétet. Mindenkor biztosítandó az egységek megbízható őrszolgálata és állandó harckészültsége.

A front Politikai Főcsoportfőnöksége és az egységek politikai osztályainak főnökei minden pártszervezetet, a társadalmat mozgósítsák a fegyelmezetlenségek és az amorális jelenségek haladéktalan felszámolására.

A törzsfőnökök minden veénylési szinten folyamatosan vezessék a személyi állomány létszám jegyzékeit, szervezzenek napi létszám ellenőrzéseket.

SEBUNYIN altábornagy et., a front mögöttes csapatainak főnöke 1945. 1. 15-ig ellenőrizze a csapatok élelmezési rendszerét, a tartalékokat, a zsákmányolt anyagok felhasználását, s emlékezzen arra, hogy a hanyagság és a szervezetlenség ezekben a kérdésekben súlyosan csökkenti a személyi állomány fegyelmét és szétzilálja a gazdasági részleg felelősségét.

A hátországi parancsnok-helyettesek számára kategorikusan tilos bármiféle szállítmányok és csoportok indítása parancsnok, vagy rangidős kijelölése nélkül.

A hátországvédelmi csapatok főnökének meg kell szilárditania a hadseregek mögötti [korábban záró alakulatok néven felállított[2]] ezredeket és úgy elhelyezni azokat, hogy elejét vehessék  a leszakadási eseteknek és a katonák méltatlan viselkedésének.

A front Ügyészsége és Katonai Törvényszéke a jövőben is folytassa a legkeményebb harcot a katonai fegyelem bomlasztóival szemben.

A jelen rendelkezést kapják meg az ezredek parancsnokai és azok politikai helyettesei és előljáróik.

A hadseregek Katonai Tanácsai, a Törzsparancsnok, a Politikai Főcsoportfőnök és a front fegyvernemi parancsnokai e rendelkezés végrehajtásáról tegyenek jelentést 1945. január 20-ig és február 20-ig.

TOLBUHIN,
a 3. UKRF CSAPATAINAK PARANCSNOKA,
a SZOVJETUNIÓ MARSALLJA

ZSOLTOV
a 3. UKRF KATONAI TANÁCSÁNAK TAGJA
VEZÉREZREDES

LAJOK
a 3. UKRF KATONAI TANÁCSÁNAK TAGJA
VEZÉRŐRNAGY

HITELESÍTVE: MARKUN
                            a 3. UKRF KATONAI TANÁCSÁNAK TITKÁRA
                            ŐRNAGY

Készült 11 pld.
átv. aláírások
az 1.sz. pld. mell.
Kézírásos rájegyzés:
Érkezett: 45. 2. 5.  19.30-kor

34. sz. dokumentum: Harci fegyverrel tilos vadászgatni – Zaharov vezérezredes parancsa, 1945. január 26.

PARANCS
a 2. Ukrán Front csapatainak
1945. január 26.         Harcoló hadsereg
Tartalom: A harci fegyverrel való vadászat megtiltása.
Az utóbbi időszakban egyre többször fordul elő, katonák nyulakra, vagy más vadakra vadásznak harci fegyvereikkel (puskával, géppisztollyal stb.), ami azt sem zárja ki, hogy véletlenül egy bajtársat, vagy a békés lakosokat öljék meg, vagy sebesítsék meg.
A FRONT PARANCSNOKA MEGPARANCSOLJA
Tiltsák meg a harci fegyverrel való vadászást.
Az egységek parancsnoka, vagy a részlegek főnökei szigorúan tartassák be ezeket a rendelkezéseket. A bűnösöket haladéktalanul vonják felelősségre. 
Jelen utasítást a front csapatai teljes állományának aláírás fejében adják át.

M[atvej] ZAHAROV vezérezredes, a 2. Ukrán Front törzsfőnöke

40. sz. dokumentum: A diplomáciai épületek védelme a fosztogatások megakadályozására

Az alábbi dokumentum sajátos módon egészíti ki azokat a budapesti svájci és svéd diplomatáktól származó visszaemlékezéseket[3], amelyek lakásaik teljes kifosztásairól számolnak be. Minden bizonnyal az összes Budapestet ostromló alakulat megkaphatta ezt a parancsot – a 30. lövészhadtesthez tartozó 155. lövészhadosztály 1944 decemberétől 1945. január 18-ig ostromolta a fővárost a pesti oldalon.

SVÁJCI VÉDETTSÉGŰ BELGA- ÉS ANGOL MISSZIÓ ÉPÜLETEK ŐRZÉSE BUDAPESTEN

A 486. 659. és 786. lövész ezredek parancsnokainak

Másolat: A tüzér ezred parancsnokának

Budapest területét elérve a hadosztály egységeinek a hadosztály parancsnoka megparancsolta:

1. Azonnal védőőrizet alá venni a Donáti utca 4. sz. házat, amely a Belga misszióhoz tartozik és a Verveca (Werbőczy?) utca 1. sz. házat, amelyik az Angol misszióé.

2. Az említett házak a Svájci misszó védelme alatt állnak, s azokkal a feladat végrehajtása során semmiféle kontaktus nem létesíthető.

3.A 128. [NKVD] határőr ezred megérkezésével az említett házakat ennek őrzése alá rendelni.

4. A megtett intézkedésekről és az épületek állapotáról, a bennük levő ingóságokról azonnali jelentést a h[ad]o[sztály] törzsnek.

Ledogorov g[árda] ezredes 155. h[ad]o[sztály] törzsfőnök s.k.

Jamscsikov alezredes, az I.oszt. főnöke

Hitelesítés

[Az irat keletkezési időpontja nem ismert, de minden bizonnyal még 1945 január előtt adták ki.]

41. sz. dokumentum – Malinovszkij marsall a hátországi fosztogatás megtiltásáról 1945. január 9.

Szigorúan titkos
Másolat készítése tilos
pld.
Visszaadandó 48 óra elteltével a 110. g[árda]. l[övész]h[ad]o[sztály] törzse rejtjelosztájának
241. sz. Rejtjeles távirat, leadva: 1945. jan. 9. 18.50, érkezett: 1945. jan. 9. 19.30, dekódolva: 1945. jan.9. 19.45
Az 53. hadsereg Katonai Tanácsának
másolat a gépesített-lovas gárda csoport Katonai Tanácsainak

A front hátországának ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy az 57. lövész hadtest folytatólagosan ingyenesen továbbít katona csomagokat zsákmányolt dolgokkal, amelyeket Budapestről hozatnak. Ezen zsákmányolt holmik sehol nincsenek nyilvántartásban.

Ezt azonnal kivizsgálni és a bűnösöket felelősségre vonni.

A végrehajtásról 1945. február 15-ig jelentést.

Malinovszkij, Szuszajkov

átvételi aláírások

42. sz. dokumentum – Sumilov vezérezredes [4] parancsa[5]: Budapesten fosztogatás helyett inkább az ellenséget üldözzék

NKO_SZSZSZR[6]

7. GÁRDA HADSEREG TÖRZSE, MŰVELETI OSZTÁLY

1945. január 6.

Titkos,

A 7. tüzér hadtest parancsnokának,

másolat: a Román Hadsereg parancsnokának

Budapesten a csapatok lassú előre haladásának egyik oka az, hogy a rohamcsapatok egy-egy épület, vagy más objektum elfoglalásakor megállnak, hogy az ellenséges erők maradványaitól megtisztítsák azokat. Ezzel elveszítik az ellenség üldözésének ritmusát, s így az képes a korábban előkészített újabb állásait elfoglalni.

A támadások ütemének felgyorsítására az utcai harcokat vívó csapatoknak megparancsolom:

Nem engedhető meg a rohamcsapatok késlekedése az ellenséges erők megtisztításával az objektumokban, hanem elszántan kell folytatniuk az üldözést.

Az elfoglalt objektumoknak az ellenséges erők maradványaitól való megtisztítására a hátországi ezredekből és hadosztályokból – a rohamcsapatok számának megfelelő – önálló osztagokat kell létre hozni, ugyanezen feladatok végrehajtására bevonandók a tüzér irányzó, célkijelölő osztagok is.

A létrejövő osztagok támadását közvetlenül a rohamcsapatokat követően kell megkezdeni. Az egyes objektumok elfoglalása nyomán a tisztogatást az önálló osztagok végezzék, szabaddá téve így a rohamosztag erőket a további üldözésre.

Ne hagyják az önálló osztagok elszakadását a támadó rohamcsapatoktól, ezért meg kell tiltani az önálló osztagok zsákmánygyűjtésre, vagy hasonló célokra történő vezénylését.

Kategorikusan megtiltani az objektumok ellenségtől való megtisztítása során a lomszedést [sic!].

Jelentést az átvételről és a megtett intézkedésekről.

 

[1] Oroszul: szemejsztvennoszty i panyibratszkie otnosenyija.

[2] Lásd: Sztálin parancsa a frontról dezertálók elfogására felállított záró alakulatok feloszlatásáról – 1944. október 29-én, e gyűjtemény 6. sz. dokumentumában

[3] Lásd Bericht an das Eidgenössiche Politische Departement über die Verhältnisse in Budapest vor, während und nach der Besetzung durch die Russen - 15.12.1944 - April 1945 - erstattet im Auftrag des Chefs des Politischen Departements durch Oberrichter Dr. iur. J. O. Kehrli, link

[4] Sumilov Mihail Sztyepanovics (1895-1975) – szovjet vezérezredes (kinevezve 1943. október 20.) A magyarországi hadműveletekben a 7. gárdahadsereg főparancsnokaként vett részt

[5] 42. sz.dokumentum Első magyarországi megjelenése: link

[6] A Szovjetunió Védelmi Népbiztosságga