Románia 1944. augusztus 23-án kiugrott a német szövetségi rendszerből és a Szovjetunió oldalára állt, két nappal később pedig Németországnak és Magyarországnak is hadat üzent. Nem sokkal később a szovjet csapatok Erdélyben elérték a magyar határt és az is előrelátható volt, hogy a német-magyar csapatok képtelenek lesznek megállítani a szovjet-román előrenyomulást a Kárpátok vonalában. Ez kényszerítette rá Horthy Miklóst arra, hogy szakítson korábbi nyugati próbálkozásaival és felvegye Sztálinnal a kapcsolatot. Bonyolult diplomáciai előkészületek után a Faragho Gábor vezérezredes, Szent-Iványi Domokos diplomata és gróf Teleki Géza személyéből álló titkos fegyverszüneti delegáció 1944. október 1-én érkezett Moszkvába. A szovjet félnek ekkor már a magyarok tevékenysége csak mérsékelten volt fontos, erre utal a delegációval kapcsolatos időhúzás is. Alekszej Innokentjevics Antonov tábornok, a szovjet vezérkar főnökének helyettese csak 1944. október 5-én vette át a delegációtól Horthy Miklós megbízólevelét.[1] Fjodor Fjodorovics Kuznyecov vezérezredes, a szovjet katonai hírszerzés vezetője még aznap megállapította, hogy a delegációnak nincsen felhatalmazása a megbízólevél alapján arra, hogy fegyverszünetet kössön. Az időhúzás jogilag megalapozott volt, de alapvetően azzal függött össze, hogy a Sztavka másnap, 1944. október 6-án nagyszabású offenzívát indított, ami a hadműveleti tervek szerint egy héten belül a teljes német Dél Hadseregcsoport és a Kárpátokban védekező 1. magyar hadsereg bekerítésével és a Tiszántúl elfoglalásával járt volna. A magyar tárgyalási pozíciók viszont azzal egyenes arányban romlottak, mint ahogyan a szovjet területi nyereség növekedett.

Miután Budapestről felhatalmazást kaptak a tárgyalásokra, október 9-én Molotov külügyi népbiztos közölte velük a feltételeket, amelyeket másnap Budapesten a Koronatanács megtárgyalt és elfogadott. Ezt követően Faragho Gábor aláírta Moszkvában a megállapodást, amely azt írta elő, hogy Magyarország 10 napon belül visszavonul az 1937-es határok mögé és azonnal hadat üzen Németországnak.[2]

Horthy Miklós kormányzó a feltételek közül a legutóbbit valójában nem akarta teljesíteni és abban reménykedett, hogy a német hadsereg harc nélkül kiüríti Magyarországot. Október 15-én a rádióban beolvastatott kiáltványában bejelentette, hogy előzetes fegyverszünetet köt a Szovjetunióval, de a Németországhoz való viszonyt nem tisztázta. A háborúból történő kiugrási kísérlete október 16-án reggel végképp összeomlott. Aznap reggel Horthy a németek védőőrizetébe adta magát, Szálasi Ferenc nemzetvezetőként átvette a hatalmat, a magyar vezérkar pedig parancsokat adott a harc további folytatására. Ebben a helyzetben született az a parancs, amely a Budapest elleni hadművelet tervezésének első dokumentuma. Hozzá kell azonban tenni, hogy Budapest illetve Magyarország a szovjet vezérkar számára nem volt teljesen ismeretlen terep. A szovjet hadműveleti tervek már 1940-1941 között számoltak egy Magyarország irányába tervezendő csapással és az 1941-es vezérkari hadijáték során Zsukov hadseregtábornok csapataival már Budapestet fenyegette, amikor a hadijátékot lezárták (Zsukov tervezőasztalnál mutatott briliáns teljesítményének volt köszönhető, hogy Sztálin ezt követően a szovjet vezérkar főnökének nevezte ki).

A szovjet fővárosban az 1944. október 15-ére várt magyar kiugrási kísérlet kudarca után gyakorlatilag azonnal döntést hoztak arról, hogy a következő fő célpont Budapest lesz, és ezt egy rövid dokumentumban rögzítették. Magát a főváros elleni támadási parancsot csak 10 nappal később, 1944. október 28-án 22:00-kor adta ki a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság (a továbbiakban Sztavka VGK, lásd tanulmányunk 3. sz. dokumentumát). Az orosz (szovjet) és a magyar történészek a szakirodalomban ugyan általában 1944. október 28-át említik a magyar főváros elleni műveletek elindulásának dátumaként[3], mégis felhívjuk a figyelmet arra, hogy grammatikai és alaktani eltérés azért állapítható meg a két dokumentumban használt kifejezés között, mivel 1944. október 18-án hajnalban a „ПОДГОТОВКЕ НАСТУПЛЕНИЯ НА БУДАПЕШТ” alakzat szerepel, amely a „támadás” előkészítését jelöli, míg a 10 nappal későbbi dokumentum: „О ПОДГОТОВКЕ УДАРА НА БУДАПЕШТ” a „csapás” előkészítését tartalmazza.

1. sz.dokumentum fordítása – a Budapest elleni támadás előkészítése

A SZTAVKA VGK 220243 SZ. DIREKTÍVÁJA A 2. UKRÁN FRONT CSAPATAI PARANCSNOKÁNAK AZ ELLENSÉG DEBRECENI CSOPORTOSULÁSA FELSZÁMOLÁSÁRÓL ÉS A BUDAPEST ELLENI TÁMADÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL

Másolat: a Sztavka képviselőjének
1944. október 18. 02 ó 00 perc
A Sztavka VGK megparancsolja:

A front középső csoportjának fő erőit (Plijev, Kravcsenko és Gorskov) az ellenség debreceni csoportjának leggyorsabb likvidálására és Debrecen elfoglalására használják fel. Ehhez Gorskov csoportja Debrecenre keletről mérjen csapást, amely ne irányuljon [Nagy]Károlyra, Szatmárra, mivel ez az erők szétforgácsolását jelentené.

A 46. hadsereg erői kezdjék meg a Duna f[olyó] felé vonulást Zombortól északra, úgy, hogy a Duna fedezete alatt csapásmérő csoportot hozzanak létre a hadsereg jobb szárnyán a Budapest ellen indítandó, elkövetkezendő támadáshoz.

Jelentést [kérünk] a kiadott rendelkezésekről.

J. Sztálin
A. Antonov
CAMO. F 148a. Op. 3763. D. 167. L.81. Eredeti

2. sz. dokumentum - A magyar haderőkkel szembeni bánásmódról

Az, hogy a magyar politikai és katonai vezetés nem tudta végrehajtani a Németországgal való szembefordulást, a legfelső szovjet hadvezetést súlyos döntésekre bírta. Az imént bemutatott támadási parancs Budapestet tette célponttá, az alábbi rövid direktíva pedig a nyugat felé előretörő 2. és (akkor még) 4. Ukrán Frontok számára az egész magyar honvédség állományával szemben ugyanolyan elbánást írt elő, mint a német katonákkal szemben. Ez az azonos bánásmód egyébként elvileg addig is kötelező lett volna, de a gyakorlatban a magyarok gyengébb harckészsége és egyre gyakoribb megadása miatt a frontparancsokok sokszor jóval enyhébben kezelték a magyar hadifoglyokat. Szerepet játszott ebben a szovjet propaganda is, amelyben a fő ellenségként mindig is a németek jelentek meg és a szövetségesek elleni uszítás jóval alacsonyabb mértékű volt. A parancs kiadásakor már kilenc nap telt el a magyar kiugrási kudarc óta és néhány hét azóta, hogy Románia hátat fordított a Németországgal való szövetségnek.

A rövid szöveg két fontos megfogalmazása Moszkva üzenetét hangsúlyozza. Az első szerint a magyarok „egységes frontot” alkotnak a németekkel (ami a gyakorlatban azért nem egészen volt így), a második szerint ezt a parancsot minden alakulattal ismertetni kell. Mindkét szövegrész a szó tényleges értelmében súlyos hatású lett mind a Budapest bevételéért vívott csatákban, mind pedig a Magyarország területén végbement egyéb hadműveletekben. Erről tanúskodik egy eredeti szovjet hadinapló rövid részlete, amely (helyszín megjelölése nélkül) fogságba esett „ellenséges” katonák kivégzését említi 1944. december 7-én, s a titkosság alól eddig feloldott iratokból még nem deríthető ki bizonyossággal, hogy magyar vagy német hadifoglyok  csoportját lőtték-e agyon – lásd jelen dokumentum gyűjteményünk 38. sz. dokumentumát.

A 2. számú dokumentum fordítása

A SZTAVKA VGK 220249. SZ. DIREKTÍVÁJA

R. Ja. MALINOVSZKIJNAK ÉS A. I. PETROVNAK, A 2. ÉS A 4. UKRÁN FRONTOK PARANCSNOKAINAK

1944. október 24.
20 ó 50 p 

Másolat: a Sztavka képviselőjének.

Mivel a magyar csapatok a mi csapataink ellen nem hagynak fel a harci tevékenységgel és továbbra is a németekkel egységes frontot alkotnak, a Sztavka VGK megparancsolja, hogy a fellépés a harctéren a magyar csapatokkal szemben, ugyanúgy, mint a németekkel szemben is, különbség tétele nélkül történjék és erről a front valamennyi csapata tudomást szerezzen.

Jelentést a végrehajtásról.

J. SZTÁLIN
A. ANTONOV

3. sz. dokumentum - Csapás előkészítése Budapestre

A magyar és az orosz (szovjet) történetírás ezt a parancsot tekinti máig a Budapest ellen indítandó hadművelet kiinduló pontjának. Csakhogy egyfelől ez még mindig csupán a csapás előkészítését rendelte el (О ПОДГОТОВКЕ УДАРА) másfelől a Duna-Tisza közén nem jelöli meg azt a régiót, ahol az ellenséget kell „szétzilálni”, nem beszélve arról, hogy az ellenséges erők nagyságára vonatkozóan semmiféle utalás nincs ebben a parancsban. Három dolgot azonban elvárt a Sztavka: a támadásba való átlendülést, az ellenséges erők hadrendjének szétzilálását, valamint a 7. gárda hadseregnek a Tisza nyugati partjára átjutását. Ezen kívül az utolsó mondat kilátásba helyezi a Budapestre mérendő döntő csapást.

Dacára annak, hogy bármely hadvezetésnek joga a saját parancsai léptékének meghatározása, az észrevehető, hogy ennek a parancsnak nem az aprólékos kidolgozottsága, hanem mozgósító szándékrendszere lehetett a fő tartalma. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hónapok óta egyfolytában előretörő, közben súlyos veszteségeket elszenvedő, elcsigázott szovjet haderő tisztjeire és katonáira ráfért a buzdítás.

Immár háromnegyed évszázada kering egy dokumentummal nem alátámasztható, de valószínűsíthető történet – Szergej Matvejevics Styemenko a szovjet vezérkar hadműveleti osztályának vezetője és a vezérkar főnökének helyettese visszaemlékezéseiből –, miszerint Sztálin 1944. október 28-án öt napot adott Malinovszkijnak Budapest bevételére. Styemenko szerint Malinovszkij (állítólag) kért erre még néhány napot, de nem kapott a legfőbb főparancsnoktól. Budapest esetében az 5 napból így lett 108.

E parancs végén nem szerepel az, hogy a tartalmát meg kell ismernie a teljes személyi állománynak, így a buzdító hangvétel legfeljebb a marsallt és parancsnok társait érinthette. Ők pontosan megérthették belőle azt is, hogy nem lesz megállás a sorok rendezésére.

A 2. Ukrán Front Románia lerohanása során viszonylag jelentéktelen veszteségeket szenvedett. Ez azonban a magyarországi harcok során megváltozott. A veszteségek már 1944. október 6. előtt is jelentősek voltak, a debreceni páncélos csatában (pontosabban a szovjet Debrecen-Nyíregyháza támadó hadművelet során) Malinovszkij gyorscsapatai eszközeik jelentős részét elvesztették. Mindez a nem sokkal később kezdődő budapesti hadműveletben igencsak éreztette hatását.

3. számú dokumentum fordítása

A SZTAVKA VGK 220251. DIREKTÍVÁJA A 2. UKRÁN FRONT PARANCSNOKÁNAK A BUDAPESTRE MÉRENDŐ CSAPÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL 1944. október 28. 22 óra

A Sztavka VGK megparancsolja a 46. hadsereg és a 2. gépesített gárda hadtest erőinek, hogy október 29-én menjenek át támadásba a Tisza f. és a Duna f. között azzal a céllal, hogy szétzilálják az ellenséges erőket a Tisza f. nyugati partján és a 7. g[árda] hadsereget átjuttassák a Tisza túloldalára. A továbbiakban a 4. gépesített g. hadtest felzárkózásával mérjenek döntő csapást az ellenség Budapestet védő csoportosulására.

Jelentést az intézkedésekről.

J. SZTÁLIN
A. ANTONOV

Utasítások a budapesti irányban bevetendő tüzérségről

Budapest ostroma kapcsán a kommunista propaganda a háború után előszeretettel hirdette, hogy Sztálin meg akarta óvni a magyar fővárost és ezért nehéztüzérségét sem vetette be. Valójában ennek ellenkezője igaz: Sztálin kezdettől fogva számolt a nehéztüzérség bevetésével és fel sem merült benne, hogy humanitárius szempontokra tekintettel legyen. Budapest a Vörös hadsereg számára éppen olyan elbírálás alá esett, mint Berlin vagy bárrmilyen más német település. Mindez a budapesti hidak kapcsán válik beszédessé, amelyek elpusztítására Sztálin külön parancsot adott és nem rajta múlt, hogy ezt a munkát végül nem a Vörös Hadsereg hanem a Wehrmacht fejezte be.

11. sz. dokumentum fordítása - utasítások a budapesti irányban bevetendő tüzérségről

Sajátossága ennek a Fomin által kiadott parancsnak az, hogy az irattári gyűjteményes kötet 1944. december 18-át tünteti fel a dokumentum keletkezésének dátumaként, ám a hadinaplókból származó példányon az 1944. december 29. olvasható kiadási időpontként. Több mint valószínű az, hogy a parancsnak a csapatokhoz való továbbításával megvárták a Budapest köré vont ostromgyűrű bezárását és Sztálin december 26-ra időzített, Budapest ágyúzására vonatkozó parancsát (lásd: 12. sz. dokumentum).

„Megerősítem”

A 2. Ukrán front csapatainak parancsnoka

Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja

1944. december 18.

UTASÍTÁSOK

A BUDAPEST IRÁNYÁBAN BEVETENDŐ TÜZÉRSÉGRE VONATKOZÓAN

1. A budapesti irányon a tüzérségi tűzvezetés meghatározó módja a közvetlen irányzással történő tüzelés.

2. A fedezékből történő tüzelés csak azon különálló zászlóaljak számára engedélyezett, amelyek speciális feladatokat látnak el, nevezetesen: a legfontosabb utak és hidak módszeres tűz alatt tartása, illetve a pontosan kijelölt, vagy megfigyelt ellenséges ütegek megsemmisítését végzik el.

3. Az aknavetőket, a kilőtt töltetek meredek pályája miatt a támadott háztömbök vagy különálló jelentősebb építmények szétzúzására kell bevetni.

4. Közvetlen irányzás esetén valamennyi kaliberű eszköz bevetendő a 45 mm-estől a 203 mm-esig. A kiskaliberű tűzerőt a mellvédek, fedezékek (házak ablakai stb.) lövetésére kell bevetni, a nagyobbakat pedig az épületek, falak, erődítések közvetlen megsemmisítésére használják.

5. Általában a tüzeléshez inkább alkalmazzanak páncéltörő, kiskaliberű és kumulatív lőszert.

6. Az utcák hosszirányú veretéséhez használjanak 76 mm-es ágyúkat, szilánkos robbanótölteteket és srapnelt.

7. Az RSz [rakétás egységek] ütegeit közvetlenül az előtt vessék be az egyes városrészek beterítésére, hogy azok ellen a támadás megindulna.

8. A tüzérségi irányítást decentralizálják (az összeköttetést fenntartva) úgy, hogy annak fő része kerüljön a lövész ezredekhez: s a hadosztály és hadtest tüzér parancsnokainak kezében csak az RSz zászlóaljai maradjanak azokkal az önálló zászlóaljakkal, amelyek fedezékből tüzelnek a 2. pont szerint. E zászlóaljakat vezényeljék el a lövész hadosztályok tüzér ezredeitől, a könnyű tarack dandároktól és a 152 mm-es ágyús dandároktól.

9. Az összes többi tüzérséget minden lövész ezredben tartsák két csoportban: bármely kaliberű közvetlen irányzásúak és aknavetők. A közvetlen irányzású tűzfegyvereket zászlóaljanként tagolják, az aknavetőket zászlóalj alcsoportokba sorolják be.

10. A közvetlen irányzású lövegek parancsnokainak tiszteket nevezzenek ki, ezen lövegek csoportjának parancsnoka nem lehet kisebb beosztásban, mint zászlóaljparancsnok. Az aknavetős csoportokat az aknavetős ezredek parancsnoka, vagy a lövész ezredek tüzér parancsnoka vezesse.

A zászlóalj parancsnoki NP [megfigyelő állás] legyen a lövegeknél, vagy azok közvetlen közelében.

11. A lövegek kézi mozgatásához az ütegek létszámát erősítsék meg és lássák el kötelekkel. Minden lövegcsoport rendelkezzen tartalék vontatóval és traktorral.

12. Fordítsanak különös figyelmet a lőszerek időben történő eljuttatására (odavitelére).

FOMIN tüzér vezérezredes

a 2. Ukr[án] F[ront] tüzérségének parancsnoka

12. sz. dokumentum fordítása  - SZTÁLIN PARANCSA AZ ÁGYÚK ALKALMAZÁSÁRÓL A BUDAPESTÉRT VÍVOTT CSATÁKBAN 1944. december 26.

A SZTAVKA VGK 220286. SZ. DIREKTÍVÁJA A 2. ÉS 3. UKRÁN FRONTOK CSAPAT-PARANCSNOKAINAK A BUDAPESTÉRT VÍVOTT CSATÁKBAN AZ ÁGYÚK ALKALMAZÁSÁRÓL

1944. december 26. 22.10

A rendelkezésre álló adatok szerint, a németek úgy döntöttek, hogy minél tovább megtartják Budapest városát, előre erődítették a nagyobb épületeket és a város védelméhez minden kedvező pozíciót elfoglaltak.

Azért, hogy ne engedjük meg a németeknek e tervük végrehajtását, s hogy elkerüljük csapataink nagy áldozatait, felgyorsítsuk a Budapesten körbezárt német csapat csoport kapitulációját, a Legfelsőbb Főparancsnokság megparancsolja az ellenség megsemmisítését. Azok ellen, akik Budapest nagy épületeibe, valamint a Duna nyugati partján levő várba fészkelték be magukat, használjanak fel  minden kaliberű tüzérséget, köztük a legnagyobb kaliberűeket is, valamint a légierőt és a robbantó utász alakulatokat. A városi harcokban a gyalogság támogatására szintén használjanak fel minden kaliberű tüzérséget, így a legnagyobb kaliberűeket is azért, hogy közvetlenül irányzott lövegek tüzével rombolják le az ellenség véelmi állásait.

Jelentést a végrehajtásról.

Legfelsőbb Főparancsnokság

J. SZTÁLIN
A. ANTONOV

22. sz. dokumentum – a legfontosabb budapesti célpontok listája 1944. december 27.

A történeti pontosság érdekében megjegyzendő, hogy nem volt „újdonság” 1945. január 9-én a hidakra vonatkozó  Sztálin-parancs, hiszen az 1944. december 26-án kelt parancsa, amelyet a 12. sz dokumentum mutatott be, a magyar főváros ágyuzását írta elő minden kaliberü löveggel. Ennek következményeként a legfontosabb budapesti célpontok listája (lásd e 22. sz. dokumentumot) egy nappal később már a tüzér alakulatoknál volt. Lényegében ez volt a következő hetek rombolási stratégiájának fő eleme és ebben a felsorolásban lettek kiemelten, elkülönítetten fontos célpontok a hidak és a parlament épülete. Az új elem 1945. január 9-én a hidak lerombolásának kudarca volt, vagyis annak felismerése, hogy Budapest egyes hídjai sebzetten, de még álltak. Emiatt volt kénytelen Sztálin – csak a hidak megsemmisítésére – egy újabb parancsot kiadni. Erről a parancsról a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság nem adott ki nyilvános hírt. A Budapest ostromával foglalkozó orosz kutatások figyelme sem terjedt ki a magyar főváros hídjainak elpusztítását követelő moszkvai parancsra.

A 109. nagy teljesítményű tarackos dandár törzsparancsnoka még 1944. december 27-én  adta ki parancsának mellékleteként (22. sz. dokumentum) Budapest legfontosabb célpontjainak haditérkép szerinti kódszámát, a saját nyilvántartásuk szerint sorszámát és a célkordinátákat. Ebben például a Parlament a 61 jelzésű és a „leltár” szerint a 26-os, a Lánchíd a 66-os kóddal, 105-ös az Erzsébet híd, 131-es  Ferenc József híd, a városháza a 109 kódszámmal volt jelölve, a Nyugati pályaudvar a 40-es számmal.

24. sz dokumentum – Példa a nehéztüzérségi lőszerfelhasználásra

A 109. nagy teljesítményű tarack tüzér dandár (GABr BM) leadott lövéseinek mennyisége 1944. december 29-től 1945. február 13-ig, napi bontásban, napi dátumozással, összesen 2125 lövés. A mellékelt hadinapló statisztikából pedig kiderül, hogy Sztálin parancsa kiadásának napján 44 lövést adott le ez a dandár, másnap pedig 97 lövéssel tett eleget a hídrombolási utasításnak.

25. sz. dokumentum – 400 vagon lőszer a budai oldal rombolására

A precíz hadinaplók jóvoltából tudni lehet, hogy Buda ostroma során szovjet részről csak az 1945. január 20–február 13. közötti időszakban összesen 400 vagonnyi lőszert használtak fel. Ebből 60 746 lövedék ment a nehéztüzérség számlájára, a legnagyobb kalibert jelentő 203 mm-es nehéz tábori tarack lőszeréből 3418 darabot használtak el. Csak a 109. nehéz tüzérdandár 2125 db 203 milliméteres gránátot lőtt ki a magyar fővárosra 1944. december 26. és 1945. február 13. között. Budapestet a hadosztályok tüzérségén túlmenően az 5. 7. és 16. áttörő tüzérhadosztály támadta. Mindegyikük igen jelentős mennyiségű nehéztüzérséggel rendelkezett. A Budapestet támadó szovjet tüzérségi erők 1945. február 1-én is még 784 löveggel és 520 aknavetővel rendelkeztek, és a tüzérség jelentős része 122 milliméter, illetve annál nagyobb űrméretű, azaz nehéztüzérség volt.

A parancsokat azonnali intézkedések követték. A 16. áttörő tüzérhadosztály Budapest ostromáról készített részletes, fotókkal illusztrált jelentése egyértelművé teszi, hogy a seregtest a legnagyobb kaliberű lövegeivel tüzelt a Lánchídra, azaz a 66. számú objektumra. A célpont megsemmisítését a 109. nehéz tarackos dandár 203 mm kaliberű lövegei kapták. Egy lövedék súlya 150 kilogramm volt és 15 kilogramm robbanóanyagot tartalmazott. A hadosztály jelentése szerint január 10–14. között összesen 269 lövést adott le a 66. számú objektumra. Fennmaradt az egyik üteg jelentése, amely szerint a lövéseket 7850 méterről adták le (nagyjából a Hősök tere térségéből). A célzásban a 207. légi megfigyelő ezred volt a 109. nehéz tüzérdandár segítségére. A dandár összefoglalója[4] szerint: „A tüzeléshez a kiinduló adatok teljesek voltak. A tüzelés eredményeként a híd megsérült: észlelve: a nyugati pilon tartóeleme megsérült, tölcsér a híd nyugati feljárójánál, négy tölcsér az alagút bejáratánál, továbbá az alagútnál kilőve három páncélgépkocsi és hat teherautó, megsérültek a hídfeljárónál lévő épületek. A nyugati parton a hídfeljáró közelében, 200 m-es körben 80 tölcsér keletkezett a 203 mm-es kaliberű lőszerek felrobbanásától.

Az ellenség Pestről Budára visszavonulásakor a híd fel lett robbantva.”

A kimutatás a kézifegyverek, az aknavetők és a tüzérségi lövegek lőszer felhasználásáról szól 1945. január 20. és február 13. között, s amely nem igényel további kommentárt. Címzettje Pribojcsenko vezérőrnagy a 2. Ukrán Front tüzérségének törzsfőnöke volt. A kimutatást Sztyepanov alezredes a tüzérségi műszaki szolgálat 2. osztályának főnöke készítette 1945. március 1-jén. A címzett Pribojcsenko rájegyzése szerint az М-13-as és М-8-as [reaktív lőszerek – ismertebb nevükön Katyusa rakéták] felhasználását is ide kell majd még számítani.

26. sz. dokumentum – Budapest bombázása

A 136. csatarepülő légihadosztály törzsének parancsa Budapest nyugati részének bombázására Kiskunlacháza, 1945. január 17-én 14:30 órakor

Az egykori szovjet front iratok gyűjteményében különleges jelentőséggel bírnak azok, amelyeknek a tartalma egynél több forrásból hitelesíthető. Egy légihadosztály vezénylési dokumentumai nem a vezénylési szintek hierarchiája miatt válnak rendkívül beszédessé, hanem a feladatot végrehajtóknak,  esetünkben a Budapest célpontjait bombázó alakulatoknak adott parancsok szűkszavú ridegsége révén. Szemlélgetve az irat másolatát, nem nehéz észrevenni azt, hogy a kézzel írott, telefonon lediktált, délutáni szovjet parancs egy (magyar vasúti) számlatömb lapján olvasható, amelyről azt is megtudjuk, hogy a zsákmányolt szállítási adatfüzetet egykor a Terézvárosi nyomdában gyártották.

Budapest ostromának történetében az orosz nyelvű szövegoldal közepén levő alcímtől kezdődően rögzített mondatok játszanak szerepet. A folyamatosan vezetett hadinaplóban ez a 3. sorszámot viselő bekezdés.

 „A hadosztály parancsnoka megparancsolta:

A 210. és a 989. sz. SAP [a csatarepülő ezred orosz rövidítése] 15:00 órától a nap végéig 1945. 01. 17-én, páros és négyes repülő alakzatokban Il–2-esekkel bombázzák és [rárepülésekkel] támadják a bekerített ellenséges csoportosulások élőerejét és technikáját Budapest város nyugati részében, célpont az 5. [valószínűsíthetően a pilóták számára használt iránypont] és attól északra a 1192. háztömbig [ez a szovjet haderő által használt térképen (lásd a 36. sz. dokumentumot) a II. kerület Vérhalom u. és Apostol utca találkozásánál van], délen pedig a 66. objetumig [ez a szám a Lánchidat jelölte, amely jelentős sérülésekkel ugyan, de járható volt másnapig, 1945. január 18-ig], a Duna folyóhoz igazodva.

Tilos a város keleti részén tevékenykedni.

A felszállásokat a legénységek készenléte szerint kezdjék meg.

Elsőként a 210. SAP csoportja szálljon fel.

A gépeket maximálisan terheljék. A tevékenységet vadászgépek bevonása nélkül hajtsák végre.

Suszter ezr.

törzs pk.

Telefonon adta Suszter ezr.

Tovább adni – az ezredek parancsnokainak.”

27. sz. dokumentum – Összefoglaló a csatarepülő tevékenységről

A 136. nyizsnyednyesztrovszki csatarepülő légihadosztály parancsnokának összefoglaló hadinaplója az 1945 januári harci tevékenységről 1945. február 8-án

A Vörös Hadsereg 17. légi hadseregének állományába tartozó 10. csatarepülő légihadtestnek 1945-ben két hadosztálya volt: a 136. és a 306. Az elemzésünk tárgyát képező 136. hadosztálynak 3 ezrede volt: 210., 715. és 989. A légi alakulatoknál Il–2-es csatarepülőgépek álltak hadrendben. A 17. légihadsereg a 2. és a 3. Ukrán Front magyarországi műveleteiben (is) folyamatos légi támogatást adott a szárazföldi erőknek. Több dokumentumban a SAD (oroszul a csatarepülő légihadosztály rövidítése) mellett a SAND rövidítés is használatos, ez az adományozott megtisztelő településnév a Nyizsnyednyeprovszk visszafoglalásáért vívott légiharcok emlékét őrzi.
Az alább látható hadinapló részletek címzettje a 10. Odesszai Csatarepülő Légihadtest törzsének parancsnoka. A 27 gépelt oldalnyi napló 3 ezred tevékenységének összefoglalója, s választott témánknak megfelelően a Budapestre vonatkozó tény-részleteket mutatjuk be. A hadosztály 1945 január hónapban a saját statisztikái szerint 77 legénységi állományú személyt (pilóta, lövész, karbantartó) tudott bevetni a Kiskunlacházáról ( 210. és 989. ezred) illetve Tökölről (715. e.).
Budapest támadásra kijelölt célpontjai között január közepén legalább négyszer szerepel a „hidak bombázása” kifejezés az 1945. január 17-ét megelőző héten. 
A napló 3. fejezete a harci feladatok között a 2/b pontban ezt tartalmazza: „Budapest városában lerombolni a Duna hídjait.” Itt ugyan időpont nem szerepel, ám a 19. sz. dokumentumunk láttatja, hogy Sztálin külön hadparancsban rendelte el Budapest hídjainak megsemmisítését 1945. január 9-én hajnalban.
A délutáni szovjet légicsapásainak információit a hadosztály 1945 február 8-án kelt összefoglalója (hadinapló 13. oldal, az eredetiben 12. sorszámú oldal) annyiban bővíti, hogy az 1945. január 17. napjának 10:30 órától 18:50-ig elvégzett bevetéseire vonatkozik. Eszerint „…az Il–2-es csatarepülőgépek 2-10-es kötelékben indultak 2-4 rárepüléssel, 500-100 méter magasságból bombázták és támadták az ellenséges csapaterőt, technikát Budapest térségében a 4a. és 5a. célpontoknál. 42 Il–es összesen 74 felszállást hajtott végre. A bevetések összesített időtartama ekkor 37 óra 32 perc volt.” 
A kisebb bombákon, gépágyú-és nehézgéppuska lőszerek felhasználásán kívül ledobtak 301 db FAB-100-as légibombát és 8 db FAB-50-es légibombát – olvasható még az iratban.