„Harang csendül, ének zendül, messze zsong a hálaének. Az én kedves kis falumban karácsonykor magába száll minden lélek.” [1]
Már messziről kitűnik a templom méltóságteljes, karcsú, magas gúla alakú tornya négy sarkán fatoronnyal. Megnyugtató látni, hogy jó felé tartunk. Nem messze tőle a községháza, a falu elöljárói itt tanácskozzák meg a falu dolgait. A kultúrház egyben fürdőháznak is szolgál. Az iskola épülete hangos a mezítlábas lurkók hangjától, a tanító kiengedte őket egy kis játékra. A módosabb Kasza Ferkó csizmában érkezett, Sánta Pistáék szép falusi házban laknak nagy baromfiudvarral. A Csiboda Mari messzebbről jár be, a hegyen épült középkorias erődszerű faházból. Szorgos, maguknak való népek lakják a környéket.
Ez a leírás a képekkel azonban nem egy valós kis székely faluról szól. Az idillikus mese a képzelet szüleménye. A míves rajzok a falusinak tűnő épületekről pedig …
…volt egy fiatal, lelkes, tehetséges, nagyratörő, öntudatos és konok építészhallgató, aki Kolozsvárról Budapestre került. Alighogy befejezte a műegyetemet, óriási világváros formáló feladatot kapott kollégájával és barátjával Zrumeczky Dezsővel. Álmodjanak meg a főváros szívében egy új, korszerű állatkertet. Úgy kellett tervezniük, hogy az állatok jól érezzék magukat, a látogatók az állatok mellett az épületekben is élvezetüket leljék és a főváros vezetése elfogadja. A korszerű állattartás elvei alapján megszerkesztett állatházak jelentős részét az erdélyi népi építészet formáiba bújtatták. Minden ház teljesen egyedi megjelenésű, a tervezők gondolkodásmódjának megfelelően egyszerű és takarékos módon készült.
Kós Károly 1908 és 1910 között tervezte és művezette az Állatkert épületeit. Ezután egyre többet otthon tartózkodott, és nemsokára végleg hazaköltözött a kalotaszegi Sztánán felépített házába, a Varjúvárba.
