Kovács Lajos (keresztségben kapott teljes nevén Kovács Lajos Mihály Tivadar József) embert próbáló időkben, 1943 és 1948 közt irányította Budapest Főváros Levéltárát, míg a történelmi események szakmai eredményeire tekintet nélkül tovább nem sodorták onnan.
1900. július 1-jén született Budapesten, dr. Kovács Lajos református lelkész és Biberauer Margit házasságából. A Budai Ágostai Hitvallású Evangélikus iskola után a Lónyay utcai református főgimnáziumban érettségizett, majd 1918-ban joghallgatóként kezdte tanulmányait a Budapesti kir. magy. Pázmány Péter Tudományegyetemen, de egy félév elvégzése után 1919-ben már a bölcsészkaron találjuk. 1926-ban avatták doktorrá.[1]
Édesapja nyomdokain korán elkezdett lepidopterológiával foglalkozni, melyben olyan sikereket ért el, hogy már 1922-ben a Magyar Természettudományi Társulat rendes tagjává választotta. 1927-ben zongoratanári oklevelet szerzett.
1926 decemberében az Országos Levéltárban letette a levéltárkezelő szakvizsgát, majd 1927 januárjában kötelezte el magát a székesfőváros levéltára mellett, havidíjas gyakornokként lépett szolgálatba, decemberben már ideiglenes allevéltárnok – Gárdonyi Albert megelégedésére és javaslatára.
Történelmi tárgyú írásai elsőként a Gárdonyi Albert szerkesztette 1928–1932 közt megjelent Historia folyóiratban jelentek meg. 1934-re már a Magyar Történelmi Társulat tagja.
A levéltártan területén is alapvető munkák fűződnek nevéhez. A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Kongresszusán felolvasott, majd a Levéltári Közleményekben a „Levéltár adminisztrációja” címen megjelent tanulmányából a kor levéltári ügyintézési gyakorlatát ismerhetjük meg, melynek hiányában erről a területről ma nem sok ismerettel rendelkezhetnénk.
Másik alapvető levéltári munkája („A selejtezés Budapest székesfőváros levéltárában”) a levéltárba kerülő és a levéltárban lévő iratanyagok selejtezésének kérdésével foglakozott. A tanulmány gondolatai ma is időszerűek, olyan alapvetéseket tartalmaznak, melyek a levéltári munkában mindmáig hasznosíthatóak.
1936-ban kutatásokat folytatott a bécsi levéltárakban az 1703. évi budai és pesti kiváltságlevél létrejöttének körülményeire vonatkozóan. 1936-ban a főváros vezetői Budapest összefoglaló történetének megírása mellett döntöttek, melyben való részvételre a kor több neves történésze mellett felkérték. Kovács Lajos megbízása a tervezett harmadik kötetre vonatkozott, Buda és Óbuda történeti múltjának 1687-től 1780-ig történő megírását célozta. A kötetek munkálatai meg is kezdődtek, de a 2. világháború eseményei elsodorták a kiadási elképzeléseket.
1937. január 1-jétől levéltárnoki kinevezést nyert, majd február 25-től a főlevéltárnok állandó helyettesítésére kapott megbízást, annak akadályoztatása esetére.
A főváros igazgatását szabályozó 1943. évi rendelkezés levéltárra vonatkozó részt Kovács Lajos írta, melyben rögzítették, hogy az iratok szakszerű kezelésére már levéltárba kerülésük előtt figyelmet kell fordítani és a levéltárba csak az irattári őrzési idő letelte után kerülhetnek be az iratok. Előírták a levéltárosi kinevezés feltételeit és a várostörténetírás művelését, az eredmények közzétételét is beemelték a rendelkezések közé.
A háborús helyzetben az ügyintézésben nélkülözhetetlen iratanyag biztonságos elhelyezéséről is gondoskodni kellett, az erre a célra létrehozott szervezeti egység a „Városháza Légoltalmi Letétgyűjtemény” elnevezést kapta, melynek felügyeletével a főlevéltárnok Budó Jusztint, vezetésével, valamint a légoltalmi parancsnoki teendők ellátásával 1943 szeptemberében Kovács Lajost bízta meg a főváros polgármestere. Budó Jusztin december 6-i elhunyta után a polgármester 1943. december 10-én a 19.276. 1943—I. számú rendelettel dr. Kovács Lajos levéltárost a székesfővárosi levéltár vezetésével ideiglenesen megbízta, majd a főváros – pályázati eljárás után – 1944. június 21-én főlevéltárosnak nevezte ki.
1944 elején irányításával szállították át a kijelölt levéltári anyagot a Bazilika altemplomába, a fizikailag is megterhelő munkálatokban maga is, sőt, levéltári állományba nem tartozó felesége, Dancs Ilona is részt vett. A háború végeztével 1945-ben igazolták, főlevéltárosi megbízását az 1943. december 10-én kapott megbízás alapján fenntartották. (Tényleges kinevezését a 2112/1945/I. Polg. mesteri rendelet érvénytelenítette volna, mivel az a Sztójay-kormány ideje alatt történt meg, s bár írásos nyoma nincs, későbbi eltávolításánál talán ez is szempont lehetett.)
1945 után vezetésével dolgozták ki a levéltár hároméves tervét, melynek egyik fő feladata a Bazilikában lévő iratanyagnak a felújított városházi részre történő visszaszállítása, másik a 1948-as centenáriumi kiadvány megjelentetése lett volna.
A Fővárosi Levéltár vezetése több esetben felszólalt az 1945 után a gazdaság papírhiányát mérséklendő nagymérvű, szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó selejtezések ellen. 1948. január 22-én írt levelében Kovács Lajos főlevéltáros Ditrói József segédhivatali főigazgató selejtezési előterjesztésére több pontban kifogásokat fogalmazott meg. „Hosszú időre terjedő levéltári tapasztalatok szerint egyes iratkategóriáknak válogatás nélkül, tisztán mechanikus eljárás útján való kiselejtezése a történeti múlt kutatásának helyrehozhatatlan károkat okozhat”, ezért kérte, hogy a kiselejtezendő iratokat a levéltár átnézhesse. Hat ügykört fogalmazott meg, amit nem selejtezhetőnek tartott és elvárta, hogy a selejtezés alapvető szabályait a segédhivatal tartsa be.[2] Egy másik levelében arra hívta fel a polgármester figyelmét, hogy az 1947. évi XXI. tc. a törvényhatóság már nem használt ügyiratait levéltári őrizetbe utalja. A főváros 466/1943. kgy. sz. szabályrendelete alapján 32 év után kellett az ebbe a körbe tartozó iratokat a levéltárnak átadni, ezért kérte a polgármestert, hogy „azokat addig is, amíg tényleges átadásukra sor nem kerül, a jelenleg folyó irattári selejtezés alól mentesíteni szíveskedjék.”
1948. április 27-én Kovács Lajos főlevéltáros nevében írt levelében Bánrévy György levéltáros a Fővárosi Vízművek 1867–1916-ig terjedő iratanyagának a selejtezés alóli kivonását kérte, hivatkozva az 1947. évi XXI. tc. 20. §-nak (2). bek.-re, mi szerint a „a törvényhatósági jogú városi levéltárban kell elhelyezni azokat a köziratokat és egyéb iratokat, amelyeket a törvényhatóság, (…) közművei (…) rendszeresen már nem használnak.” A polgármesteri hivatal május 26-án kelt válaszlevelében az 1867-es év előtt keletkezett iratok esetében hozzájárult azok selejtezés alóli kivonásához, de az 1873–1916 közt keletkezettek esetében csupán azt tette lehetővé, hogy a levéltár „fokozott ellenőrzéssel védje meg a levéltári szempontokat és érdekeket.”[3]
A levéltár győzelme „pirrhuszi” győzelemnek bizonyult, hisz a küzdelembe mind Kovács Lajos, mind Bánrévy György „belebukott”, előbbitől 1948 áprilisában főlevéltárnoki megbízását megvonták, majd év végével kényszernyugdíjazták, utóbbit a levéltárból elhelyezték. Mindkét levéltári szakember sokat (ez esetben a fenntartó értelmezése szerint túl sokat) foglalkozott a selejtezés elméleti és gyakorlati kérdéseivel, ugyanakkor munkásságuk szakmai szempontból máig megkerülhetetlen.[4] Egykori tanítványa, Varga Zoltán professzor visszaemlékezésében kényszernyugdíjazásának okaként azt jelölte meg, hogy Kovács Lajos nem rejtette véka alá a „felszabadulásról” vallott, az uralkodó kommunista propaganda irányzattal ellentétes véleményét.[5]
Kényszernyugdíjazása után édesapja nyomdokaiba lépve, lepidopterológia iránti érdeklődését előtérbe helyezve a Magyar Természettudományi Múzeumban helyezkedett el. Dr. Szentágothai János segítségével megvalósult akadémiai célhitel révén 1952-től a Múzeum entomológusként alkalmazta. Levéltárosi munkája mellett a gyűjtést és rendszerezést édesapja 1921-ben bekövetkezett halála óta felesége segítségével rendszeresen folytatta, de levéltárosi hivatali teendői ezáltal nem csorbultak.
S amennyit vesztett távozásával a levéltáros közösség, annál nagyobbat nyert a hazai természettudomány ezen ága. A magyar nagylepkefauna szinte tökéletesen kikutatott, rendszerezett állapota neki köszönhető. 1948 és 1971 közt – nyugdíjas kutatóként – napi 12 órákat dolgozva szinte mindig 6 óra előtt már a múzeumban volt s késő estig, majd sokszor otthon, éjszaka is folytatta a munkát. A múzeumi gyűjtések motorja volt az 1950-es években, hisz a terepmunkát mindig kedvelte. Tudományos eredményeit tanulmányok sokaságában tette közzé. Nevéhez fűződik 1954-ben az első magyarországi fénycsapda felállítása, később az Erdészeti Tudományos Intézetben létrehozott Országos Fénycsapda jelzőszolgálat osztályvezetői feladatait is ellátta. 1961–1970 közt a fénycsapdák segítségével 1.348.157 nagylepkét fogtak be és határoztak meg, mely munkában oroszlánrészt vállalt.
1971. június 16-án gyomortáji görcsökkel kórházba került, ahol végül szívkoszorúér-görcsöt állapítottak meg. A leggondosabb ellátás ellenére július 6-án szíve felmondta a szolgálatot. Július 23-án a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomba.
Budapest Főváros Levéltárban található levéltárosi hagyatéka csekély, mindössze egy doboznyi (BFL Kovács Lajos főlevéltáros irathagyatéka XIV.191.). Lepidopterológia hagyatéka ennél jelentősebb, a Természettudományi Múzeumban Dokumentációs Tárában található, mintegy 10 doboznyi.[6]
Tiszteletére magyar és külföldi lepkészek még életében öt fajcsoport-nevet dedikáltak:
1952: Subeidophasia kovacsi (Plutellidae), 1954: Plebeius sephirus kovacsi (Lycaenidae), 1955: Epichopteryx kovacsi (Psychidae), 1967: Gnophos pullata kovacsi (Geometridae), 1967: Melitaea phoebe kovacsi (Nymphalidae). [7]
Történelmi tárgyú munkái:
A Budai hóhérház. Historia 2. évf. 3. sz. (1929) 5–7.
A budapesti városkép kialakulása. Historia 2. évf. 3. sz., (1929) 9–10.
A budai „Alkotás-ház" és a Falk-család. Historia 2. évf. 4-5. sz. (1929) 8–10.
Budai nemzetiségi ellentétek a XVIII. században. Historia, 2. évf. 7–8. sz. (1929) 3–5.
A budai katonai temető áthelyezése 1797-ben. Historia 3. évf. 4–6. sz. (1930) 75–82.
A Kálvin-téri Két oroszlán ház és vendégfogadó, Historia 4. évf. 3–4. sz. (1931) 152–159.
A budai pestistemető és kápolnája. Historia, 5. évf. 1–4. sz. (1932) 57–72.
A vízivárosi Három nyúl-kaszárnya, Tanulmányok Budapest múltjából I., (1932) 124–133.
A régi pesti Vígadó építésének előzményei. Tanulmányok Budapest múltjából III., (1934) 6290.
Buda főváros pénzügyei a Rákóczi-szabadságharc idején. Klny. a Domanovszky emlékkönyvből. 1937. 20.
Telekkönyvi rendtartás Budán a kamarai adminisztráció idejében Klny. Szentpétery emlékkönyvből. 1938. 25.
Emlékezés Ferenc József püspökre halála 10. évében. Keresztény Magvető 70. évf., 1938., 206–2011.
A kamarai adminisztráció és a budai polgárok 1694. évi viszálya. Tanulmányok Budapest múltjából 8. 1940. 28–48.
Pest sz. kir. város vezetői (bírái és polgármesterei) 1687-től 1790-ig. Klny. Tanulmányok Budapest múltjából. 1944., 67
Pest köztisztasági kérdései a XIX. század elején. Városi Szemle, 33. évf., 1947. 371–376.
Levéltári területtel kapcsolatos tanulmányok, közlemények:
A levéltár adminisztrációja. Levéltári Közlemények, 14. (1936) 37–44. l
Az észt állam levéltárügyének rendezése. Levéltári Közlemények, 14. (1936) 354–355. l.
N. Treumuth–O. Liiv: Polonica Eesti Riigi Keskarhiivis. Tartu, 1931. Eestimaa Rootsiaegse Kindralkuberneri Arhiivi Katalog. Tartu, 1935–1936. Levéltári Közlemények, 14. (1936) 317–318. (ismertetés)
Sulica Szilárd: A Magyar Nemzeti Múzeum levéltári osztálya az 1931–33. évben. Klny. A Magyar Könyvszemle 1932/34. évi 1–4. füzetéből. Budapest, 1935. Levéltári Közlemények, 14. (1936) 313–314. (ismertetés)
Beschorner, Hans: Hundert Jahre Sächsisches Hauptstaatsarchiv. Archivalische Zeitschrift, Bd. 44. Levéltári Közlemények, 15. (1937) 279–280. (ismertetés) Beschorner, H.: Hundert Jahre Sächsisches Hauptstaatsarchiv. Archivalische Zeitschrift,
Demeter, Karl: Reform und innere Verhältnisse des alten Mainzer Reichsarchivs. (1770–1792). Archivalische Zeitschrift, Bd. 44. Levéltári Közlemények, 15. (1937) 280–281. (ismertetés)
A selejtezés Budapest székesfőváros levéltárában Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) 66–85.
Házi Jenő: A levéltárnokképzés kérdése. A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének évkönyve IV. Budapest, 1943. Levéltári Közlemények, 24. (1946) 294–298. (ismertetés)
Lepidopterológiával kapcsolatos írásai az emlékkötetből megismerhetőek: itt.
[1] Az adatok nagyobb részt Csík Gergely tanulmányából származnak: Kovács Lajos életéről és levéltári működéséről (1900-1971) in.: Budapest Főváros Levéltára Közleményei 1988. 349-357. l.
[2] BFL Budapest Főváros Levéltára iratai.(VIII.3801a.47. tétel Ltsz. 71/1948.
[3] BFL.VIII.3801a.47. tétel. Ltsz. 406/1948.
[4] Bánrévy György: A selejtezés általános elvei. In.: Levéltári Közelméynek 17. (1939) 158-171. l.; Kovács Lajos: A selejtezés Budapest székesfőváros levéltárában. In.: Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) 66–85. l.
[5] Varga Zoltán: Mesterem, Lajos bácsi. Személyes emlékek dr. Kovács Lajosról. in.: Kovács Lajos, a legendás magyar lepkész. e-Acta Naturalia Pannonica 6., 2013. 157-166. l.
[6] Tóth-Barbalics István: Kovács Lajos (1900–1971) lepkész, muzeológus, levéltáros a Magyar Természettudományi Múzeum Dokumentációs Tár és Tudománytörténeti Tárgygyűjteményében található hagyatékának rövid ismertetése. In.: Kovács Lajos, a legendás magyar lepkész. e-Acta Naturalia Pannonica 6., 2013., 153–156.
[7] Bálint Zsolt: A Kovács Lajos tiszteletére elnevezett lepkék. in.: Kovács Lajos, a legendás magyar lepkész. e-Acta Naturalia Pannonica 6., 2013. 157––166. 11–16.