Egy kitüntetési ügy 1917-ből

Vadkerti József tűzoltó „emberéletnek saját élete veszélyeztetésével véghezvitt megmentése”[1] elismeréseként 1917. november 13-án ezüst érdemkereszt kitüntetést vehetett át, szólt a száraz hír a Budapesti Közlönyben. Vajon milyen hősies tettet hajtott végre a bátor tűzoltó? A Budapest Székesfőváros Tanácsának és Főpolgármesterének iratai[2] között található előterjesztésekből választ kapunk erre a kérdésre, és megismerhetjük a korban nagy sajtónyilvánosságot kapott eset részleteit, valamint a szereplők későbbi sorsát is.

Kéményseprő a fürdő tetején

1917. április 4-én este két kéményseprő érkezett a Lukács Fürdőbe, hogy a gépház kéményét kitisztítsák. Egyikük, a 19 éves Generál Sándor a kémény belsejébe mászott, és ott elkezdte a munkát. Szerencsétlenségére a gépház dolgozóit nem értesítették az ottlétükről, ezért a fűtők begyújtottak a kazánba. Generál a gyorsan átforrósodó és füstölgő bádogkéményben már nem mert leereszkedni, hanem felmászott a 28 m magas építmény tetejére. A sajtóban megjelent hírek szerint társa a tüzet látva megijedt és ahelyett, hogy segítséget hívott volna, elszaladt, sorsára hagyva Generált. Ő a kémény tetején ülve kiabált, de a város zaja elnyomta a hangját. A fürdő ugyanis a forgalmas Zsigmond utcában (a mai Frankel Leó utca) található, ahol a korban már villamos is járt. A segélykiáltásokat így órákig senki sem hallotta meg. Végül éjjeli 1 órakor vette észre egy arra járó rendőr, aki kihívta a tűzoltókat. Ők a nehéz körülmények ellenére végül szerencsésen lehozták a bajba jutott kéményseprőt.

A Lukács Fürdő és környéke, 1908 (BFL Gyűjtemények. Térképtár. Budapest (székes)főváros tervei. Budapest áttekintő térképei (XV.16.e.251) Nr. 75)

A szenzációszámba menő esettel a sajtó is foglalkozott, de az előterjesztés és a sajtóhírek több ponton ellentmondanak egymásnak. Sajnos a tűzoltóság tűzeseti jegyzőkönyvei, illetve a rendőrség vizsgálati anyaga nem maradt fenn, ezért ma már nem rekonstruálhatóak pontosan az események.

Az egyik ilyen ellentmondás a helyszínnel kapcsolatos. Az előterjesztésben a Lukács Fürdő, a sajtóban a Császárfürdő gépházát említik. A két fürdő ugyan egymás szomszédságában áll, de a korban önálló intézmények voltak. Mivel azonban a leghitelesebb forrás, a tűzoltóparancsnok kitüntetési előterjesztése a Lukács Fürdőt említi néhány nappal az eset után, valószínűsíthetjük, hogy ott történt az eset, a sajtó képviselői pedig egymástól vették át a hibás információt. A század elejéről származó képeken egyébként jól kivehető egy-egy magas kémény mindkét fürdő épületén.

 A Lukács Fürdő Duna felőli épületszárnya a háttérben füstölgő kéménnyel (Zempléni Múzeum, Szerencs, lelt. sz. 0105982)

A Lukács Fürdő épületei, 1934 (FSZEK Budapest Gyűjtemény lelt. sz.: bibFSZ01487188)

Az egykori Császár fürdő épülete. Kép: Klösz György 
(Jelzet: HU_BFL_XV_19_d_1_08_029)

A másik ellentmondás a mentéssel kapcsolatos. Ami bizonyos, hogy a kémény olyan magas volt, hogy a tűzoltók létrájáról nem érték el az addigra a füsttől már félájult Generált. Az előterjesztés szerint Vadkerti József tűzoltó ekkor a létra legfelső fokára állva kötelet kötött a szerencsétlenül járt kéményseprő derekára, amit a létrához erősített. Így kibiztosítva, Generál lábait a kéményből kiemelte és azokat fokról fokra helyezve segítette le a bajba jutott kéményseprőt a földre.

Vadkerti József kitüntetési javaslata (BFL IV.1402.b 260/1917 1–4. p.)

A sajtó nem elégedett meg ezzel a mentéssel, hanem sokkal látványosabb, filmkockákra illő eseménysort rögzített. A Pesti Hírlap az olvasóközönség tudomására hozta, hogy a tűzoltók a „kéményhez […] nem tudtak hozzáférni. Fákat kellett kivágni és csak azután közelíthették meg.”[3]

Az Est beszámolója szerint ezután:

„Egy bátor tűzoltó kimászott a létra legutolsó fokára, egy erős kötél egyik végét megkötötte azon, a másik végét pedig feldobta a kéményseprősegédnek. Generálban még volt annyi erő, hogy megfogta a kidobott kötelet, a másik véget a tűzoltó utasítása szerint erősen megkötötte a derekán és aztán leugrott. Ilyen módon függve maradt a levegőben, mire aztán a tűzoltó, mint valami levegőbeli úszómester, szépen felhúzta magához az elalélt fiút és karjába véve levitte a földre.”[4]

A kéményseprő zűrös utóélete

Generált a sajtó szerint súlyos állapotban azonnal kórházba szállították. Sajnos a Budapesti Országos Mentőegyesület mentőnaplóiban és a szomszédos Budai Irgalmasrendi Kórház irataiban sincs feljegyzés az esetről,[5] Generál további sorsáról annyit mégis bizonyosan tudunk, hogy túlélte a füstmérgezést. 1919-ben ugyanis újra feltűnik a levéltári iratokban, de ekkor egy egészen más szerepben: lopásért letartóztatták. A fennmaradt fogolytörzskönyvi bejegyzés[6] alapján megtudhatjuk, hogy a 173 cm magas, erős testalkatú, barna hajú, szürke szemű, pirospozsgás arcú fiatalember Egerben született 1899. július 24-én. Hat elemi elvégzése után tudott írni és olvasni, de vagyona és felesége nem volt. Budán az Úri utca 19. szám alatt, a korábbi megyeháza épületében lakott, kéményseprőként dolgozott, és vöröskatonaként is szolgált. 1919. április 14-én tartóztatták le[7] lopásért és rablásért, amiért néhány nappal később a Forradalmi Törvényszék három év fegyházra ítélte. A büntetését azonban nem töltötte le, 1920-ban újfent lopásért került a rendőri szervek figyelmébe. A Miskolci Újság „hírhedt betörő és zsebtolvaj”-ként írt róla, aki egy pályaudvari lopásokra és üzletek feltörésére szakosodott banda tagja volt.[8]

Generál Sándor fogolytörzskönyvi bejegyzése, 1919. (BFL Budapesti Forradalmi Törvényszék Fogházának iratai. Törzskönyv (XVI.3) 585/1919)

Bár nem egyértelmű, hogy ugyanarról a személyről van szó, mindenesetre érdekes, hogy az 1920-as években Egerben feltűnik egy kéményseprő Generál Sándor néven. 1928-ban az Egri Népújság ráadásul egy az 1917-eshez hasonlóan kezdődő esetről adott hírt. A kéményseprő elmulasztotta bejelenteni a munkáját, aminek ekkor szerencsére nem lett a korábbi balesethez hasonlóan súlyos következménye:

„Tűzilárma az Almagyar utcán.

Tegnap délután telefonon értesítették a tűzoltóságot, hogy az Almagyar utcában az egyik ház teteje kigyulladt. A tűzőrség lajtokkal, fecskendőkkel felszerelve, azonnal kivonult s csak amikor már a helyszínre értek, derült ki, hogy az alarmírozás nem volt egyéb, mint puszta vaklárma: az egyik házban kéményt égettek s a kéményseprő, Generál Sándor, elmulasztotta azt előzetesen bejelenteni.”[9]

A hős tűzoltó

A történet másik szereplőjének további sorsáról szintén több levéltári irat tanúskodik.[10] Vadkerti József tűzoltót a sikeres mentésért Budapest Székesfőváros Tanácsa 200 korona pénzjutalomban részesítette,[11] majd a tűzoltóparancsnok javaslatára a főpolgármester 1917. szeptember 20-án felterjesztette a belügyminiszternek kitüntetésre. A Minisztertanács 1917. október 19-ei ülésén elfogadta és továbbította Vadkerti József kitüntetésének felterjesztését az uralkodóhoz.^[12] 1917. november 13-ai határozatával az uralkodó ezüst érdemkeresztet adományozott Vadkertinek. A Székesfővárosi Tűzoltóparancsnokság főparancsnoka, Janicsek Andor 1917. december 29-én kelt levelében már arról tájékoztatta a főpolgármester-helyettest, hogy ünnepélyesen feltűzte az érdemrendet. Az áprilisban kezdődő történet ezzel véget ért, de Vadkerti pályája nyomon követhető a Fővárosi Közlönyből és a BFL irataiból.

Vadkerti József 1877. február 27-én[13] született a Komárom megyei Udvardon,[14] hat elemit végzett, és a fővárosi szolgálatát megelőzően földművesként dolgozott. 1898 és 1901 között a cs. és kir. 5. huszárezredben szolgált, ahol szakaszvezetői rangot ért el. 1902. május 12-én tűzoltó csővezetőként lépett a főváros szolgálatába, és lassan, de biztosan haladt előre a hivatali ranglétrán. 1913-ban elvégezte a tűzoltó altiszti tanfolyamot, 1921-ben a polgármester tűzoltó szakaszvezetővé, 1923-ban őrmesterré nevezte ki.[15] 1927-ben a belügyminiszter negyed százados működéséért díszéremmel jutalmazta, ekkor a Magyarság Képes melléklete egy portrét is közölt róla.[16]

Vadkerti József tűzoltó 1927-ben (Magyarság melléklete, 1927. október 13. 23. szám 13. p.)

1906-ban kötött házasságot Horváth Katalinnal, de a személyi lapján gyermekek nem szerepelnek. 1926-ban a IX. kerületi Gróf Haller utca 82. szám alatt lakott,[17] 1929-ben pedig már Pestszentlőrincen a Ráday utca 28. szám alatt, majd 1931-től a Ráday utca 70-ben.[18] 1937-ben a polgármester őrmesteri rangban nyugdíjazta egy hosszú, érdemekkel teli pálya végén.[19]

Vadkerti József személyi lapja (BFL IV.1420.m Vadkerti József)