Mostani fotómesénk tárgya a kilencvenhat éve létrehozott hírneves „BNV”, amelynek elődtörténetéből szemezgetünk.
De nézzük csak, milyen „ősei” voltak a budapesti tavaszi vásárnak? Az első Márciusi Vásárra 1906. március 25–27-én került sor a Fővárosi Kereskedők Egyesülete jóvoltából. A rendezőbizottság elnöke, a modern magyar papírkereskedelem megteremtője, Szénásy Béla cs. és kir. udvari és kamarai szállítócég-tulajdonos volt. Bár a magyar iparosok, kereskedők, de különösen a gyárosok, kezdetben idegenkedtek a vásártól, megdöbbenésükre az jelentős sikerrel zárult. A Tolnai Világlapja 1906. áprilisi beszámolójából megtudhatjuk, hogy az első budapesti árumintavásár a híres lipcsei vásár mintájára szerveződött.[1] Nyolcvannyolc kiállító mutatta be és kínálta portékáját a Vigadó egyik termében. A kiállítók és kereskedők többnyire a papír- és írószakma képviselői voltak, akik a vásár során 1180 megrendelést vettek fel 50 000 korona értékben. S mi volt az elvárása a rendezőbizottságnak? Hogy a vásáron kizárólag magyar termékeket állítsanak ki a résztvevők. A hazai ipart pártoló „Tulipán mozgalom”, amely 1906-ban jött létre a Kossuth-féle Védegylet mintájára, lelkes támogatója volt a vásárnak.[2] A rendezvény fő célja az volt, hogy a magyar iparosoknak költségmentesen alkalmat adjon arra, hogy készítményeiket és újdonságaikat az arra hivatott nagybani bevásárlónak bemutathassák, azokkal személyesen, vagy megbízottak útján érintkezésbe lépve, az üzletet ott, a vásáron meg is köthessék.[3]
A Fővárosi Kereskedők Egyesülete és ennek szakosztálya, a Budapesti Detailpapírkereskedők, felbátorodván a kezdeti sikeren, elhatározták a tavaszi vásár évről évre történő megrendezését. A következő, 1907. április 6–8. között megrendezett vásárt, tekintettel az egyre bővülő iparágakra, már a városligeti Iparcsarnokban rendezték meg. Ekkor 202 eladó s mintegy 2000 kereskedő volt jelen a vásáron. A forgalom megötszöröződött az előző évihez képest, a megrendelések száma pedig 2468-ra emelkedett.
Az 1908. évi vásáron már számos külföldi, javarészt szerb, orosz, német, lengyel, román és bolgár kereskedő is képviseltette magát. A kiállításon a papír, a játék, a porcelán, az üveg és a majolika mellett a ruházati áruk is megjelentek. Az 1909. évi vásár nagysága pedig, némi túlzással, megközelítette a híres lipcsei vásárokét.
Mivel évek múltán a Tavaszi Vásár kinőtte az Iparcsarnokot, a vásár rendezését és szervezését végző Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara többször is a Fővárosi Törvényhatósági Bizottsághoz fordult segítségért. Először 1914-ben kérte a vásár helyének áttelepítését a főváros belső területére, s egy nagyobb, praktikusan berendezett épület megépítését javasolta erre a célra. A vásárnak azonban még hosszú évekig az Iparcsarnok egyre korszerűtlenebbé váló épülete adott otthont.[4]
1918-ban „profilt” váltott a vásár, mivel elsősorban a keleti, illetve a balkáni áruk bemutatását tűzte ki célul. A tavaszi vásárt innentől nevezték el Budapesti Keleti Vásárnak. E rendezvényen az 500 magyar kiállító mellett 58 külföldi iparos is részt vett. A világháború miatt természetesen az áruk jellege is megváltozott: az ipari áruk mellett haditechnikai cikkek is jelen voltak.
1921-ben aztán kedvező fordulat állt be a tavaszi vásárok történetében. Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága az Iparcsarnok mögötti közel 2200 m2 nagyságú területet átengedte a kiállítás céljára. Így az 1922. június 17–26-a között megrendezésre kerülő XIII. Budapesti Árumintavásár részben a Frantisek Imre műépítész és fővárosi főmérnök által tervezett új épületben, részben pedig az Iparcsarnokban, illetve az előtte elterülő helyen kapott helyet. Ezen a rendezvényen Kelet és Nyugat egyaránt képviseltette magát.
Érdekesség, hogy az 1924. május 31. és június 10-e között megrendezett Budapesti XV. Árumintavásáron a könyvszakma is képviseltette magát a Műcsarnok épületében.
Elérkeztünk végül az 1925. évi vásárhoz, amit ekkortól neveztek Budapesti Nemzetközi Vásárnak. A 822 kiállító közül a külföldiek többsége Németországból, Ausztriából és Csehszlovákiából érkezett. A vásár nemzetközi jellege sajátos jellegű szervezést és propagandát igényelt. Több nyelvre fordították le a hirdetéseket, a plakátokat és reklámszövegeket. Mind a hazai, mind pedig a külföldi sajtóban folyamatosan tájékoztatták a közönséget a rendezvényről. A vásáron résztvevő nagyszámú külföldi kiállító és látogató elhelyezése is újfajta „logisztikát” igényelt. Nem véletlen, hogy a korabeli újságok reklámjai bel- és külföldi vasutakra szóló nagyarányú vízum-és utazási kedvezményekkel, illetve kedvezményes lakáselőjegyzésekkel (szállásfoglalás) csalogatták a nagyérdeműt. Ekkor került bevezetésre például a nemzetközi vásárigazolvány.
Az egymást követő politikai események nyomott hagytak a vásárok történelmén, Trianon csakúgy, mint a második világháború… 1947-től került sor először évi két vásár megrendezésére, vagyis az Őszi és a Tavaszi Vásárra. 1973-ban átmenetileg két helyen tartották a Budapesti Nemzetközi Vásárt, a Városligetben és Kőbányán, az Albertirsai úton. 1974 májusától aztán végleg áttelepítették a BNV összes kiállítási rendezvényét az Albertirsai útra.
46 év elteltével 1993-ban zárta be örökre a kapuit a Budapesti Nemzetközi Vásár, de ez már egy másik történet…[5]
Csiffáry Gabriella
* * *
A fotók levéltárunk Fotótárának képeslapgyűjteményéből valók.
