Levéltári Nap 2023

2023. november 09.

MEGHÍVÓ

Budapest Főváros Levéltára tisztelettel meghívja Önt

IX. Magyar Várostörténeti konferencia keretében a

Fővárosok – fő városok. Az uralkodói székhelyek és fővárosok szerepének változásai a Kárpát-medencében a középkortól a modern korig című konferenciára

2023. november 14–15-én

 

Budapest Főváros Levéltára, az Urbs Magyar Várostörténeti Évkönyv szerkesztősége és az MTA Történettudományi Bizottságának Várostörténeti Albizottsága kilencedik alkalommal rendezi meg a. Magyar Várostörténeti Konferenciát, amely ebben az évben az uralkodói székhelyek és fővárosok történeti fejlődését vizsgálja a Kárpát-medencei régióban a középkortól a 20. század elejéig.
A BFL Levéltári Napja keretében 2007 óta kétévente megrendezésre kerülő, a Kárpát-medencei városok történetét középpontba állító konferenciasorozat az elmúlt 15 évben komoly tudományos tekintélyt vívott ki magának a várostörténettel foglalkozó szakemberek körében, amit a konferencián résztvevők magas száma (30) is bizonyít. A konferencia nemzetközi beágyazottságát mutatja, hogy Ferdinand Opll, a bécsi egyetem professzora, 1989 és 2010 között a Bécsi Tartományi és Városi Levéltár igazgatója elfogadta meghívásunkat a nyitó előadás megtartására. A tudományos tanácskozás tematikájának kiválasztását ebben az évben az egyesített főváros, Budapest létrejöttének 150. évfordulója határozta meg.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem 

A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz nem kötött.

 

leveltari_nap_2023.jpg
leveltari_nap_20232.jpg
leveltari_nap_20233.jpg

 A konferencia meghívója pdf formátumban elérhető itt.

Az előadások összefoglalói pdf formátumban elérhetők itt.