Végrendeletek

A végrendeletek különböző, budai városi tanácsi, budapesti bírósági, és közjegyzői fondokban/állagokban található egybefüggő sorozatait feldolgozó adatbázis 18-20. századi, a letétbe helyezett vagy kihirdetett végrendeletek kutatását könnyíti meg fővárosban (az 1873. évi városegyesítést megelőzően jelenleg csak Budán, mivel csak itt őrizték önálló, a hagyatéki ügyektől elkülönített sorozatban a végrendeleteket). A kihirdetett végrendeletek között végakarat-nyilvánítást tartalmazó öröklési szerződések, házassági szerződések, (öngyilkosság előtt papírra vetett) búcsúlevelek, és tanúvallomási jegyzőkönyvek is megtalálhatók. Itt érdemes felhívni a figyelmet még arra a körülményre, hogy a budapesti közjegyzők által felvett avagy náluk letett olyan végrendeletek, amelyek nem alkotnak külön sorozatot, a közjegyzői okiratok adatbázisában kereshetők.

A rekordokban a végrendelkező (illetve örökösödési, házassági szerződést kötő) személyek adatai lettek rögzítve, feltüntetve a végrendelet keletkezésének – a kihirdetést akár évtizedekkel megelőző – dátumát. Megjegyzendő, hogy annak idején számos esetben egy ügyszám alatt tartottak nyilván több, különböző időben született végrendeletet (pótvégrendeletet, fiókvégrendeletet), ha ugyanazon végrendelkező személyhez vagy személyekhez (házaspárhoz) kapcsolódtak. A rekordok száma jelenleg a 24000-et közelíti, ami – a jellemzően házastársak által közösen alkotott végrendeletek, örökösödési és házassági szerződések miatt – 30000 végrendelkező személyt fedhet.

 Kutatási korlátozás alá esnek az olyan, 1924 után keletkezett végrendeletek, amelyekben megállapíthatóan kiskorú személyek adatai jelennek meg. Az adatbázis-építés és digitalizálás által lefedett levéltári iratanyagról részletesen az alábbi táblázatból tájékozódhat.

Levéltári törzsszám

Fond/állag megnevezése

Adatbázisban található anyagrész terjedelme

Digitálisan kutatható anyagrész terjedelme

IV.1002.y.

Buda Város Tanácsának iratai. Végrendeletek

1696-1873

1696-1873 (teljes állag)

VII.2.f.

Budapesti Királyi Törvényszék. Letéti ügyek

1825-1895

[*végrendeleti (Lv.) sorozat]

1825-1895

(teljes sorozat)

VII.6.e.

Budapesti I-III. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1950

1896-1919

VII.7.d.

Budapesti IV. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1914

1896-1914

(teljes állag)

VII.8.d.

Budapesti V. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1914

1896-1914

(teljes állag)

VII.9.d.

Budapesti VI. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1914

1896-1914

(teljes állag)

VII.10.d.

Budapesti VII. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1914

1896-1914

(teljes állag)

VII.11.d.

Budapesti VIII-X. Kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1914

1896-1914

(teljes állag)

VII.12.e.

Budapesti Központi Királyi Járásbíróság iratai. Kihirdetett végrendeletek

1896-1952

1914-1918

VII.20.

Budafoki Királyi Járásbíróság iratai

1931-1956