Polgári perek
Az adatbázis különböző típusú polgári pereket dolgoz fel, időben a 19. század második felétől a 20. század derekáig terjedően. A leggyakrabban előforduló vagyoni természetű jogvitákon kívül jelentős a házassági bontóperek mennyisége (ez utóbbiak 1918-ig, valamint – töredékes fennmaradás mellett – 1945 után kereshetők). Kiemelendő a Budapesti Királyi Törvényszék iratanyaga, amelynek 1914-ig keletkezett polgári perei esetében a rögzített alapadatokhoz mikrofilmről digitalizált képek is kapcsolódnak, így az az interneten szabadon kutatható. Az érintett bíróságok kivétel nélkül budapestiek ugyan, s így az ügyek is főként fővárosi vonatkozásúak, de számos vidéki peres fél szerepelhet az adatbázisban (a bíróság illetékességét általában az alperes budapesti lak- vagy telephelye határozta meg; válóperek esetében az utolsó állandó együttlakás helye számított).
Az adatbázisban a per típusa és tárgya mellett a fel- és alperesek személyes adatai kerültek rögzítésre (ritkábban rövid ügyleírások is készültek). A rekordok információtartalmát befolyásolja, hogy a feldolgozott iratanyagban rendszerint csak a perben hozott ítéleteket őrizték meg (a pertest nagy része kiselejtezésre került): miután a polgári peres ítéletekben a felek személyes adatait gyakran nem vagy csak hiányosan rögzítik, azok az adatbázisban sem jelenhetnek meg. Jelenleg mintegy 70000 per, illetve mintegy 150-200000 peres fél kereshető.
A második világháború után indult perekben a rekordokba felvett adatokhoz való hozzáférés a személyes adatok védelmének törvényi előírása miatt korlátozott lehet (rendszerint 1954 után keletkezett perekről van szó). Az adatbázis-építés és digitalizálás által érintett levéltári iratanyagról részletesen az alábbi táblázatból tájékozódhat:
Levéltári törzsszám |
Fond/állag megnevezése |
Adatbázisban található anyagrész terjedelme |
Digitálisan kutatható anyagrész terjedelme |
VII.1.d. |
Budapesti Királyi Ítélőtábla iratai. Peres iratok |
1891-1915 |
|
VII.2.c. |
Budapest Királyi Törvényszék iratai. Polgári peres iratok |
1872-1918
|
1872-1914 |
VII.3.b. |
Pesti Első Bíróságú Királyi Váltótörvényszék iratai. Peres iratok |
1841-1861 |
|
VII.4. |
Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék iratai |
1876-1895 [* peres iratok] |
|
VII.6.a. |
Budapest I-III. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Polgári peres és perenkívüli iratok |
1928-1941 |
|
VII.7.b. |
Budapest IV. kerületi Királyi Járásbíróság iratai. Sommás perek iratai |
1894-1895 |
|
VII.12.b. |
Budapest Központi Királyi Járásbíróság iratai. Polgári peres és perenkívüli iratok |
1913-1921 |
|
VII.19. |
Újpesti Járásbíróság iratai |
1948 [* polgári per] |
|
XXV.4.b |
Fővárosi Bíróság iratai. Polgári peres iratok. |
1951-1955 |
|
XXV.44.c |
Pesti Központi Kerületi Bíróság iratai. Polgári peres iratok. |
1958-1964 |
|
XXV.47.b |
IV. és XV. Kerületi Bíróság iratai. Polgári peres és nemperes iratok. |
1961-1972 |
|